77 milliós adomány

2023.06.07. 11:39

Rászoruló gyermekeknek gyűjtött az Ökumenikus Segélyszervezet

A kampány célja, hogy minél több gyermek kapjon esélyt a szegénység okozta hátrányok leküzdésére az egész évben zajló fejlesztő foglalkozások és nyári gyermektáborok által.

MW

Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet

Több mint 77 millió forint adományt gyűjtött össze rászoruló gyermekek támogatására az Ökumenikus Segélyszervezet májusban a tizedik alkalommal hirdetett Kapaszkodó programja keretében - közölte a segélyszervezet szerdán az MTI-vel.

Azt írták, az egész hónapban tartó kampányban egymást követték a karitatív szervezet figyelemfelhívó eseményei. A kampány célja, hogy minél több gyermek kapjon esélyt a szegénység okozta hátrányok leküzdésére az egész évben zajló fejlesztő foglalkozások és nyári gyermektáborok által.

A kampány üzenete idén is sokakhoz elért, több mint 54 ezer hívás, illetve sms érkezett a 1353-as adományvonalra, ezzel 27 millió forint felajánlást sikerült összegyűjteni. Online, csekken, illetve átutalással több mint 11 millió forint pénzadomány érkezett a kampány ideje alatt - ismertette a segélyszervezet.

A kampányhoz a Tesco is csatlakozott
Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet

A kampányt áruházláncok és sportolók is segítették. A Tesco üzleteiben május 3. és május 31. között adománykuponok megvásárlásával csatlakozhattak az összefogáshoz a vásárlók. Az áruházak pénztárainál és önkiszolgáló kasszáinál 250 forintos, a Tesco weboldalán pedig 250, 500 és 1000 forintos kuponokat lehetett vásárolni, amelyek eladásából több mint 37,4 millió forint folyt be a program támogatására. Az összeget az áruházlánc 38 millió forintra egészítette ki.

A figyelemfelhívó rendezvényeken, illetve gyermekprogramokon részt vett, vagy a kampányba egyéb módon önkéntesként bekapcsolódott Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, Siklósi Gergely olimpiai ezüstérmes párbajtőröző, Wolf Kati énekes, Nagy Ervin színész, Mezei Léda és Som-Balogh Edina színésznő, valamint Iszak Eszter, Rátonyi Kriszta, Lékai-Kiss Ramóna, Vitányi Judit, Váczi Gergely és Marsi Anikó műsorvezető.

Médiapartnerként csatlakozott az adománygyűjtéshez a TV2 Csoport. A Tények hírműsor rendszeresen beszámolt a figyelemfelhívó akciókról, és a Tények Plusz május 18. és május 27. között riportokkal segítette a 1353-as adományvonalon meghirdetett gyűjtést.

A figyelemfelhívó rendezvényeken, illetve gyermekprogramokon részt vett, vagy a kampányba egyéb módon önkéntesként bekapcsolódott Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, Siklósi Gergely olimpiai ezüstérmes párbajtőröző, Wolf Kati énekes, Nagy Ervin színész, Mezei Léda és Som-Balogh Edina színésznő, valamint Iszak Eszter, Rátonyi Kriszta, Lékai-Kiss Ramóna, Vitányi Judit, Váczi Gergely és Marsi Anikó műsorvezető
Fotó: Zsigmond László / Forrás: Ökumenikus Segélyszevezet

A közlemény szerint a Kapaszkodó program részeként júliustól számos nyári tábort szerveznek országszerte több helyszínen. A napközis és bentlakásos formában szervezett táborokban több száz nehéz sorsú gyermek vesz részt. A szervezet Somogy megyei Kastélyosdombón található Esélytáborában többek között sport, digitalizáció és fenntarthatóság tematikájú bentlakásos táborokat, több intézményében pedig napközis élmény és fejlesztő heteket szerveznek a munkatársak. Az Ökumenikus Segélyszervezet célja, hogy esélyt adjon a rászoruló gyermekeknek hátrányainak ledolgozására és a gyermekkor soha vissza nem térő pillanatainak megtapasztalására, hogy élményekkel feltöltődve és egyenlő esélyekkel kezdhessék az iskolát szeptemberben.

A Kapaszkodó gyermekfejlesztő programja által év közben több mint 3000 nehéz körülmények között élő gyermekkel foglalkozik rendszeresen az Ökumenikus Segélyszervezet - írták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában