Család

2023.06.03. 13:42

Az összetartozás a mottója az idei Szülők ünnepe rendezvénynek

Az összetartozás az idei Szülők ünnepének mottója, ennek jegyében a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége is bekapcsolódott a programba - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Balatonfenyvesen június 10-én és 11-én tartandó rendezvényről.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Hornung Ágnes, a rendezvény fővédnöke, Facebook-oldalán azt írta, a korábbiaknál is több résztvevőt várnak a Szülők ünnepére, amelyre már nemcsak Magyarországról, hanem a határon túlról is érkeznek magyar családszervezetek.

Felidézte, hogy a programsorozatot 2016-ban a Szülők Háza Alapítvány más családszervezetekkel együttműködve indította a szülők nemzetközi napja alkalmából.

 

A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet az anyák és apák nem látványos, mégis sokszor embert próbáló munkájára, amelyet a gyerekeikért és a családjukért végeznek nap mint nap - írta az államtitkár, hozzátéve, hogy az esemény lehetőséget biztosít a családoknak az együttlétre, egymás megismerésére, tapasztalataik megosztására.

 

Közölte, a kétnapos fesztiválon ingyenes kulturális és szórakoztató programokon lehet részt venni.

Hornung Ágnes arról is írt, hogy a fővédnökség elvállalása és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének csatlakozása alkalmából Regős Judittal, a Szülők Háza Alapítvány elnökével, Márton Zsuzsannával, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnökével, valamint Fűrész Tündével, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnökével írták alá az eseményt szimbolizáló papírmargaréta egy-egy szirmát.

A szülők nemzetközi napját június 1-jén tartják az ENSZ-közgyűlés 2012-es döntése nyomán azzal a céllal, hogy elismerjék a szülők gyermekeik iránti önzetlen elkötelezettségét és élethosszig tartó áldozatos munkáját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában