Kordonbontás

2023.05.01. 07:14

Újabb szándékos rongálásra buzdítanak Soros civiljei

Újabb, kordonbontással egybekötött tüntetést hirdetett több, Soros Györgyhöz köthető hazai civil szervezet. A május 3-ra tervezett demonstráció előkészületiből kiderül, azért a Szent István-bazilikánál kezdenek, mert a karmelitánál „a rendőrség nem engedélyezné a tüntetést, ezért csak együtt vonulnak oda a tüntetők”.

Hadházy Ákos kordont bont és a rendőrökkel dulakodik

Forrás: AFP

Fotó: Huszti István

Az Egységes Diákfront május 3-ra a Szent István-bazilikához szervezett demonstrációt, melynek azonban valódi célja az, hogy a tüntetők ismét a Sándor-palota elé vonuljanak, és nekiessenek az építési területet körbezáró kordonoknak - tudta meg a Magyar Nemzet.

Hadházy Ákos kordont bont
Fotó: Huszti István / Forrás: AFP

A szándékos rongálásra való buzdítás mellett még az is szerepel a tervben, hogy „nőket, fiatalokat, időseket” kell a tömeg szélére, illetve az első sorba állítani, hogy a rendőrség emberei ne számítsanak inzultálásra.

 A bejelentett tüntetéssel álcázott rendbontás szervezői között egyébként szerepel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Tanítanék Mozgalom, az aHang, a Pedagógus Egység, valamint a CKA-Civil Kollégium Alapítvány.

Hadházy Ákos a közösségi oldalán, megosztva az Egységes Diákfront „Gyermekvédelmi könnygáz, le a bosszútörvénnyel” címen hirdetett demonstrációhoz azt írta, „mindnyájunknak el kell menni”.

A teljes cikk ITT olvasható el. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában