Szólásszabadság

2023.05.18. 06:52

Elon Musk visszautasította az antiszemitizmus vádját a Soros Györgyre tett megjegyzésével kapcsolatban (videó)

Elon Musk kitartott Soros Györgyre vonatkozó kritikája mellett, és visszautasította az antiszemitizmus vádját megjegyzésével kapcsolatban egy interjúban.

MW

Elon Musk, a Tesla Motors amerikai elektromosjármű-gyártó és a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat vezérigazgatója látogatást tesz a Tesla Gigafactory nevű gyárának építési területén a Berlin szomszédságában fekvő Grünheidében 2021. augusztus 13-án

Forrás: MTI/EPA/DPA-Zentralbild

Fotó: Patrick Pleul

A Tesla alapító-vezérigazgatója, a Twitter tulajdonosa a közösségimédia-oldalon hétfőn tett közzé egy bejegyzést, amelyben a magyar származású befektető-üzletembert egy képregénysorozat, az X-Men emberfeletti hatalommal rendelkező negatív figurájához hasonlította. A megjegyzés komoly vitát váltott ki a közösségi oldalon és az amerikai médiában, amire Elon Musk azzal reagált: nem gondolná, hogy Soros Györgyöt a jó szándék mozgatná, és úgy fogalmazott, hogy „Soros gyűlöli az emberiséget”, és célja a civilizáció alapszövetének szétszakítása.   

A megjegyzés nyomán Elon Muskot szélsőjobboldali retorikával vádolta meg az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League) elnöke. Jonathan Greenblatt, a civil aktivista szervezet vezetője kifejtette, hogy az Elon Musk által tett megjegyzésekhez hasonlók megerősítik a szélsőségeseket.   

Elon Musk kedden a CNBC televíziócsatornának adott interjúban kifejtette, hogy 

fenntartja véleményét, és hozzátette, hogy joga van véleménye kifejtéséhez, mert ez a szólásszabadság lényege.

Arra a felvetésre, hogy a megjegyzése következménye üzleti szempontból hátránnyal járhat vállalkozása, a Tesla számára, az üzletember azt válaszolta: 

Azt mondok, amit akarok, és ha ennek a következménye pénzvesztés, hát legyen.

Az izraeli külügyminisztérium magas szintű tisztségviselője kedden Elon Musk megjegyzését „antiszemita ízűnek” nevezte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában