Török választások

2023.05.15. 10:24

A török elnök szerint egyértelműen vezet, az ellenzék szerint a kormányoldal akadályozza a feldolgozást

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfő hajnalban Ankarában azt mondta, hogy egyértelműen vezet a vasárnap tartott államfő- és parlamenti választás részeredményei alapján. Az ellenzék szerint a kormányoldal számos szavazóhelyiségben folyamatosan újraszámláltatja a szavazatokat, így akadályozva a feldolgozást.

Mw

Recep Tayyip Erdogan török elnök, a kormányoldali pártszövetségnek, a Nép Szövetségének elnökjelöltje a feleségével, Emine Erdogannal integet pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ankarai székházának erkélyéről a török parlamenti és elnökválasztás éjszakáján, 2023. május 15-én

Forrás: MTI/EPA/NECATI SAVAS

Fotó: Necati Savas

Erdogan a kormányzó, iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) székháza erkélyéről az épület előtt összegyűlt követőihez szólva kijelentette: „Azzal együtt, hogy a végeredmény még nem biztos, egyértelműen vezetünk.” Jelezte, hogy a belföldi és a külföldi szavazatok összeszámlálása még egy kis időt igénybe vesz. 

A török elnök beszédében úgy vélekedett, hogy az ellenzék megpróbálja átverni az embereket, mondván, hogy ők állnak az élen. Hozzátette: 

2,6 millió vokssal többet kapott, mint Kemal Kilicdaroglu legfőbb ellenzéki elnökjelölt, és szerinte a végeredménnyel ez a különbség sokkal inkább nőni fog. 

Erdogan reményét fejezte ki, hogy megszerzi a szavazatok 50 százalékát plusz egy voksot, és az elnökválasztás az első fordulóval le is zárul. 

Hangsúlyozta, hogy a Nép Szövetsége elnevezésű kormányoldali pártszövetség láthatóan magának tudhatja a többséget a parlamentben. 

Kilicdaroglu hajnali sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Erdogan nem tudta elérni a várt eredményt. A társadalomban a változtatás igénye meghaladja az 50 százalékot – húzta alá. 

Hangoztatta, hogy

ha lesz második forduló, biztosan győzni fog, és demokráciát hoz az országba. 

Kilicdaroglu egy másik hajnali sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy a kormányoldali összefogás pártjai számos olyan szavazóhelyiségben, ahol az ellenzéki voksok lehetnek többségben, megvétózzák, és folyamatosan újraszámoltatják az eredményt. Ankarában 300, Isztambulban 783 helyszínen ez a helyzet, és van, ahol már 11-szer számoltatták újra a szavazatokat – mondta, arra szólítva fel a kormányoldalt, hogy ne akadályozza a népakarat érvényesülését. 

Az Anadolu török állami hírügynökség által közölt adatok szerint

 99,31 százalékos feldolgozottság mellett Erdogan 49,41 százalékkal áll az élen az elnökválasztáson. 

Kilicdaroglu 44,96 százalékkal a második. A fennmaradó néhány százalékon két másik jelölt osztozik. 

Ha az elnökválasztáson egyik jelölt sem szerzi meg az abszolút többséget, két hét múlva második fordulót kell tartani a legjobban szereplő két jelölt részvételével. 

A parlamenti választáson a kormányoldali pártszövetség, a Nép Szövetsége jelenleg 49,34 százalékot tudhat magáénak, ami 266 mandátumot jelentene a 600 fős törvényhozásban. 

A legnagyobb, Kilicdaroglu és pártja, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezette ellenzéki pártszövetség, a Nemzet Szövetsége pillanatnyilag 35,15 százalékkal 169 mandátumot szerezne a parlamentben. 

A második legjelentősebb ellenzéki összefogás, a Munka és Szabadság Szövetsége, amely nagyrészt a kurdbarát képviselőjelölteket tömöríti, jelenleg a voksok 10,52 százalékával és 62 mandátummal számolhat. 

A parlamenti választás egyfordulós volt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában