Helyszíni riport

2023.04.13. 10:47

Sokkoló állapotok! Migránsok szállták meg a magyar határkerítés déli oldalán elterülő erdőt

A migránsok vették birtokukba az erdőt a magyar határkerítés déli oldalán. A V4NA újságírója a helyszínt járva a rengeteg szemét és emberi ürülék mellett hátrahagyott személyes holmikat, veszélyes gyógyszereket és egyértelműen az illegális bevándorlóktól származó iratokat is talált. A migránsbiznisz továbbra is virágzik a térségben, már marokkóiakat szállító ukrán embercsempészt is őrizetbe vettek a szerbiai hatóságok.

Migránsok a szerbiai Magyarkanizsa melletti erdőben 2020. január 31-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Migránstanya lett az erdőből

A helyiek által Tőzeg-tóként emlegetett mesterséges halastó Szerbia egyik legészakibb csücskében, a magyar határkerítéstől mindössze néhány méterre húzódik. A tó és a köré épített idegenforgalmi központ főként a horgászok által látogatott. Ottjártunkkor éppen a magánterület körbekerítésén dolgoztak, érthető okokból – kezdi exkluzív helyszíni riportját a V4NA újságírója.

A környéket ugyanis megszállták a migránsok. Erről rendszeresen tudósít a helyi sajtó, és a környéken lakók is megerősítették. Azt mondják,

a migránsok rendszerint taxival érkeznek az erdő szélére, hogy miután lemegy a nap, megpróbáljanak átszökni a határkerítésen.

Rengeteg szemetet hagynak maguk után a migránsok
Forrás: V4NA

Nehéz lenne megmondani, miből van több az erdő ezen szektorában: fából vagy energiaitalos dobozból. A migránsok ugyanis előszeretettel fogyasztják a stimuláló italokat, főleg ha éjszakai akcióra készülnek. A kiürült dobozokat aztán az erdőben hagyják, akárcsak az üres tonhalas konzerveket, mely szintén jellemzően általuk közkedvelt.

Bőven akad üres vizespalack is. Többfelé is látni hálózsákokat, takarókat, plédeket, illetve levetett ruhaneműt is.

A migránsok a nagydolgukat sem szégyellik az erdőben végezni – ennek szemmel látható bizonyítékai vannak.

A környezetkárosításnál is súlyosabb és veszélyesebb azonban, hogy a migránsok egykori táborhelyein levélszámra talált a V4NA munkatársa vényköteles gyógyszereket. A fájdalomcsillapítók mellett a Keppra nevű szerből is volt többdoboznyi. Ez az epilepszia során fellépő görcsrohamok kezelésére szolgál, kizárólag orvos írhatja fel.

Használati útmutató létrához – ilyenekből is találni néhányat az erdőben. És bár elsőre furcsának tűnik, miért kell egy létrához használati utasítás, a leírás és a képek alapján az derült ki, hogy a migránsok nem klasszikus létrákkal próbálják átmászni a magyar határkerítést. A török Cagsan Technics cég által gyártott létrához angol, török és német leírás is tartozik. Nagy teherbírású, több szögben is állítható, és akár kisebb hídként is használható (például egy kerítés átmászásához). A cég létrái egyébként Szerbiában is kaphatók.

Megfigyelőpontként működő, rögtönzött tákolmányokból is látni néhányat. Ezek a határkerítéstől mindössze 10-15 méterre állnak, a takarásként szolgáló, korábbi nádtető mögé pokrócot vagy nejlont terítettek, hogy aztán oda bújva lessék, mikor érdemes próbálkozni a kerítésnél.

Hogy a széthagyott holmik migránsoktól származnak, egyértelmű. Egyrészt kicsit sem életszerű, hogy helyi túrázók hagyjanak szét levetett fehérneműt, létrakezelési útmutatót, hálózsákot vagy többlevélnyi epilepsziagyógyszert. Másrészt a szemét között a V4NA újságírója talált török nyelvű regényeket, isztambuli tömegközlekedési kártyát és szerbiai befogadóközpont által kiadott ideiglenes azonosító igazolványt is. Utóbbi bizonyos Bilel Lemles nevére szól, aki 1999-ben született Algériában. A férfi számára a szerbiai Menekültügyi Főbiztosság a bolgár határ közelében lévő Pirot befogadóközpontjában állított ki dokumentumot, amelyet Bilel Lemles, amennyiben egyáltalán ez a valódi neve, inkább eldobott az erdőszélen, mielőtt megindult volna kerítést ostromolni.

Bőven találni üres vizespalackokat is az erdőben
Forrás: V4NA

A környéken lakóházat nemigen találni, csak hétvégi házak és a közeli gyümölcsösökhöz tartozó kisebb épületek állnak itt. Ezek üresnek és elhagyatottnak tűntek. Az erdőbe vezető út alsóbb szakaszán azonban, amely közelebb esik a városhoz, már laknak emberek.

Ők évek óta rettegésben élnek. Azt mondják, rendszeresen látnak a környéken migránsbandákat. A korábban gyalogszerrel közlekedők most inkább taxikba ülve érkeznek a helyszínre, jellemzően estefelé. Amíg erre várnak, általában Szabadka központjában intézik ügyeiket, bevásárolnak, telefont szereznek, pénzt vesznek fel. Aztán reggel gyakran újra felbukkannak a városban, a sikertelen akció után ugyanis újra kell tölteni készleteiket.

Egy a magyar határ közelében lakó asszony a V4NA-nak azt mesélte, korábban szívesen járt a tóhoz és a környékbeli fenyvesbe, gyerekkorában is gyakran táboroztak ott, mostanra azonban a migránsok és az embercsempészek átvették a hatalmat az erdőben.

Világosban is félek bemenni az erdőbe, sötétedés után pedig messze elkerülöm. Pedig anno még sátoroztunk is a szabad ég alatt, nem volt mitől tartanunk. Sajnálom, hogy így megváltozott az erdő. A szabadkai emberek szeretik járni a természetet, van, aki még most is elmerészkedik túrázni, de én inkább nem kockáztatok

– mondta a szabadkai nő.

Ukrán embercsempészt vettek őrizetbe a szerb rendőrök

Bőven akad a szerb rendőrségnek dolga az illegális bevándorlókkal és az embercsempészekkel. Szinte naponta közöl a belügyminiszter információkat arról, hogy migránsokat találtak az ország különböző pontjain, illetve őrizetbe vették az őket segítőket. Úgy tűnik viszont, hogy egyelőre ezek az akciók csak csökkentik a városokban lévő bevándorlók számát, a határ mentén továbbra is rendszeresen próbálkoznak a migránsok.

Több külföldi állampolgár is jó pénzt lát a balkáni útvonal adta lehetőségekben. Az egyik legutóbbi esetben például egy ukrán állampolgárt vettek őrizetbe az egyenruhások, miután a 41 éves férfi kamionjában, annak ellenőrzése során 22 bevándorlót találtak. Az általa vezetett olasz rendszámú tehergépjárműben marokkói migránsok rejtőzködtek. Bár az illegális bevándorlókat a befogadóközpontokba szállították, onnan azonban szinte azonnal folytathatták útjukat az Európai Unió felé, ugyanis Szerbiában ezek az objektumok nyitottak, szabadon ki-be járhatnak az ott lakók.

A minap pedig pszichoaktív szerek befolyása alatt és ittasan ütközött a szalagkorlátnak egy férfi a kamionjával a közép-szerbiai Jagodina mellett az autópályán. Az 1985-ös születésű J. N. tehergépjárművében 47 illegális migránst szállított északi irányba. Közülük 23-an a karambol következtében könnyebb sérüléseket szenvedtek. A belügyminisztérium munkatársai 48 órás őrizetbe helyezték a kamion vezetőjét, akit embercsempészettel és törvénytelen határátlépéssel gyanúsítanak. Mint később kiderült, a sofőrnek vezetői engedélye sem volt.

Szerbia északi részén is aktívak az embercsempészek és a rendőrök is. Naponta begyűjtik a migránsokat a magyar–szerb határ menti erdőkben és a környező településeken is, mégis folyamatosan próbálkoznak a bevándorlók.

Még több fotóért kattintson!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában