Zaklatás

2023.04.19. 22:53

Online játék indult az iskolai erőszak megelőzéséért

Nagy diák bűnmegelőzési teszt néven online játékot indított a DUE Médiahálózat a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával azzal a céllal, hogy gátat szabjanak az iskolai erőszaknak – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Azt írták, hogy egyre aggasztóbb méreteket ölt Magyarországon is a fiatalok közötti internetes zaklatás.

Emlékeztettek egy a közelmúltban történt esetre: egy kamasz lány Facebook-eseményt hozott létre, amelyben megjelöltek egy helyet és egy időpontot egy másik lány megverésére. Ötvenen nézték végig, ahogy három 15-16 éves lány brutálisan összeveri társát. Az erőszakot élő videóban közvetítették. A bántalmazott 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a gyanúsítottak ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt büntetőeljárás indult.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács megállapította, hogy az erőszaktevőket sok esetben hősnek állítja be környezetük, és az áldozatot hibáztatják.

Trendként figyelhető meg, tették hozzá, hogy az online és az offline esetek összefüggenek. Ha például egy fiatalt sérelem ér az iskolában, akkor a neten oszt meg ócsároló információkat arról, aki megbántotta. Jellemző az is, hogy ha valakit az interneten piszkálnak, fizikailag vesz elégtételt.

Komoly problémának nevezték, hogy a fiatalok között online terjedő, menőnek számító kihívások egyre inkább eldurvulnak. Példaként említették a „koponya challenge-et”, amikor valakinek kirántják a lábát és tompítás nélkül kell földet érnie. A legszörnyűbbek között említették a Black out challange-et, amikor eszméletlenségig kell fojtogatniuk önmagukat a résztvevőknek. Nemrégiben élő videóban így ölte meg magát egy Pest vármegyei fiatal – idézték fel.

A DUE Médiahálózat hatodik alkalommal elindított tesztsorozatának ezúttal is az a célja, hogy megtudják a fiatalok: ismerik-e a rájuk leselkedő veszélyeket, tudják-e, mi a különbség a csíny és a bűncselekmény között, és el tudják-e kerülni azt, hogy áldozattá, netán elkövetővé váljanak egy-egy helyzetben.

A vetélkedősorozat három fordulóból áll. Első szakasza online zajlik a bunmegelozesiteszt.hu oldalon május 11-ig. A játékosok a Nagy Diák Tesztek(C) applikáció segítségével is bekapcsolódhatnak a játékba. Az ezt követő két forduló már személyes jelenlétet kíván. A középdöntőt és a döntőt a 30. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon tartják, május 25-én Budapesten.

A vetélkedő fődíja egy értékes laptop vagy mobiltelefon – áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában