Álláspont

2023.03.22. 07:52

Szijjártó Péter: az Európai Unió csak akkor lehet erősebb, ha végre igazi lépéseket tesz a bővítés irányába (videó)

A nyugat-balkáni államok felvételével erősödne az Európai Unió, ami hatalmas segítséget jelentene a jelenlegi nehézségek kezelésében is, Magyarország ezért a csatlakozási folyamat jelentős felgyorsítását szorgalmazza - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Szarajevóban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és a Elmedin Konakovic boszniai külügyminiszter Szarajevóban 2023. március 22-én

Forrás: Szijjártó Péter Facebook oldala

Fotó: MARTON_KIRALY

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a boszniai kollégájával, Elmedin Konakoviccsal közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a kontinens nagyon súlyos kihívásokkal szembesül az ukrajnai háború miatt, s a mostani helyzet minden eddiginél világosabban mutatja, hogy mekkora hiba is volt az EU részéről, hogy az elmúlt években nem vitte előre a bővítés ügyét.

"Ha a nyugat-balkáni térség belül lenne az Európai Unión, akkor a drámai hatások, amelyek érnek minket a mostani nehéz helyzet miatt, sokkal jobban és hatékonyabban kezelhetők lennének" - húzta alá. "Ha a Nyugat-Balkán része lenne az Európai Uniónak, akkor az erősebb lenne, és a migrációs kihívással szemben is jobban fel tudnánk venni a küzdelmet" - hangsúlyozta, rámutatva, hogy hazánkat nem csak keletről, hanem délről is biztonsági kihívások érik.

Ezért a miniszter a bővítés számottevő felgyorsítását szorgalmazta, valamint sérelmezte, hogy több EU-tagállam csak kommunikációjában pártolja az ügyet, de valójában gátolják a folyamatot.

"Felszólítjuk a bővítésellenes tagországokat, hogy fejezzék be az Európai Unió bővítésének akadályozását, mert ez károkat okoz magának az Európai Uniónak, és biztonsági kockázatokat jelent Magyarország számára is" - fogalmazott.

Szijjártó Péter figyelmeztetett, hogy a migráció kiváltó okai világszerte egyre súlyosabbak, így a nyomás erősödésére kell számítani, noha már tavaly is 265 ezer illegális határátlépési kísérletet regisztráltak a magyar hatóságok, és idén is több tízezret.

"A mi álláspontunk világos. Mivel a migráció veszélyes, ezért a migrációt meg kell állítani, és pontosan tudjuk, hogy minél szorosabb az együttműködés a nyugat-balkáni országokkal, annál hatékonyabban tudjuk megállítani a migrációs hullámokat is" - mondta, méltatva a Bosznia-Hercegovinával folytatott együttműködést ezen a téren.

"Számunkra Bosznia-Hercegovina stabilitása kiemelt érdek, ezért azt várjuk Brüsszeltől, hogy a következő időszakban érdemi lépések történjenek csatlakozásának területén" - tette hozzá.

Emlékeztetett, hogy a magyar kormány szakértőket küldött Szarajevóba a belépési folyamat elősegítése érdekében, a honvédség pedig 165 katonával részt vesz az EU békefenntartó missziójában.

A közlemény szerint a miniszter heves tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy az EU bármifajta szankciót is kivessen térségbeli, demokratikusan megválasztott vezetőkkel szemben.

"Akik azt gondolják, hogy szankciókkal lehet megoldani itt bármilyen kérdést, azoknak fogalmuk sincs az itteni helyzetről, és egyfajta nagyképűséggel próbálják leplezni ismereteik hiányát" - vélekedett, és arra is kitért, hogy az elmúlt években egyetlen szankciós rezsim sem váltotta be a reményeket.

Közölte, hogy a magyar-boszniai kereskedelmi forgalom tavaly 21 százalékos bővülést követően meghaladta a 600 millió eurót, és ezzel rekordot döntött.

Újságírói kérdésekre válaszolva Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar kormány bosznia-hercegovinai gazdaságfejlesztési programja kölcsönösen előnyös, ebből az ottani termelők magyar mezőgazdasági eszközöket vásárolhatnak. A programra 805 vállalkozás pályázott, s összesen 11,5 millió euró értékben írnak alá támogatási szerződéseket a napokban.

Milorad Dodik boszniai szerb vezető újraválasztásával kapcsolatban leszögezte, hogy újraválasztották, és ezt Magyarország tiszteletben tartja, az pedig egyáltalán nem érdekes, hogy ő mit gondol róla, az számít egyedül, hogy a Bosznia-Hercegovinában élők hogyan ítélik meg.

Az amerikai külügyminisztérium friss boszniai jelentéséről szólva felháborodását fejezte ki, hogy "más országok belső kérdéseiről és helyzeteiről ilyen ex katedra kijelentéseket" tesznek.

"Hogy jönnek ők ehhez? (...) Felháborítónak és megdöbbentőnek tartom, hogy washingtoni bürokraták összeülnek, és mindenféle egyoldalú értesülésekre hivatkozva, amelyek finanszírozása sok esetben az Egyesült Államokból származik, tesznek ilyen kijelentéseket a mi országainkról" - mondta.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában