Példa nélküli

2023.03.06. 11:07

Elfogadhatatlannak tartják az Erasmus-program finanszírozásának felfüggesztését a modellváltó egyetemek rektorai

A 21 magyar felsőoktatási intézmény vezetője Ursula von der Leyen azonnali intézkedését kéri.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: LStockStudio

A 21 magyar felsőoktatási intézmény vezetője szerint példa nélküli, hogy az Európai Bizottság javaslata alapján kihirdetett, és azonnal hatályba is léptetett tanácsi határozat — amely kizárja az egyetemek 182 ezer hallgatóját és 18 ezer oktatóját, kutatóját az Erasmus+, Horizont Európa Program és további direkt uniós finanszírozású programokból — modellváltott egyetemek vezetőinek, közösségének előzetes megkeresése, véleménykérése nélkül született meg.

Sőt mi több, mivel a 2023. február 15-i egyeztetésen nem láttak hajlandóságot a vonatkozó tanácsi határozat felülvizsgálatára, a magyar egyetemista, oktatói és kutatói közösséget ért sérelem napról-napra egyre jelentősebb, amelynek következtében újabb és újabb kutatásokból, együttműködésekből zárják ki őket.

Az Erasmus-ügyben érintett rektorok mindezt azért is érzik igazságtalannak, mivel az elmúlt évek során a magyar egyetemek az új modellben versenyképesebbek lettek, a meghatározó nemzetközi rangsorokban is jelentőset léptek előre, a nemzetközi adatbázisokban indexelt közleményeik összesítve 18 százalékkal növekedtek, a külföldi hallgatók létszáma a 2013-as szinthez képest 65 százalékkal emelkedett, és a kutatói létszám is 15 százalékkal nőtt.

A teljes cikket itt olvashatja el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában