Döbbenetes

2022.12.01. 06:35

Botrányos viselkedés: így zsidózik a Jobbik önkormányzati képviselője

Juhák Tamás kompenzációs listáról került be a pesterzsébeti önkormányzatba, azonban az ellenzéki képviselő múltja korántsem feddhetetlen. A judapestező Bíró László kampányát is támogatta a pesterzsébeti politikus – írja a Mandiner.

Forrás: Juhák Tamás /Facebook

Időközi választást tartanak decemberben Pesterzsébeten, miután szeptemberben elhunyt Komoróczy László önkormányzati képviselő. Úgy tudni, az ellenzéki összefogás jelöltje Jurák Tamás lesz, aki mellett teljes mellszélességgel áll ki Juhák Tamás is, aki a Jobbik színeiben jutott be 2019-ben a testületbe kompenzációs listáról – ismerteti a Mandiner.

Juhák múltjában pedig sok érdekességre lehet bukkanni: szidta az MSZP-t, az ellenzéki garnitúrát en bloc, de nem maradt el a zsidózás sem. Pár éve tovább osztotta Facebook-oldalán a Jobbikhoz köthető Alfahírnek az egyik cikkét, ami az MSZP lesújtó népszerűségi eredményeivel volt kapcsolatos. A politikus ennyit írt a bejegyzéshez:

„A baloldal már amúgy is majdnem teljesen felszalámizódott, talán nem is kár érte.” 

Korán beilleszkedett a Jobbikba

Juhák Tamás ismerőseit nagy előszeretettel köszönti fel válogatott antiszemita kijelentésekkel, ismerősének születés- és névnapján is zsidózással gratulált. 

 

„Isten éltessen, drága zsidó származású barátom!” 

– írta egyszer, míg máskor úgy fogalmazott,

„boldog neved napját, te zsidó!” 

Ezek alapján már nem is annyira meglepő, hogy tavaly a borsodi időközi választáson a nyíltan antiszemita Bíró Lászlót támogatta, aki a Jobbik színeiben, de az ellenzék jelöltjeként indult. 

Forrás: Jobbik/Pesterzsébet

Az is előfordult, hogy a tíz évvel ezelőtt történt pesterzsébeti gépkocsifeltörések miatt az azóta már betiltott Magyar Gárdát hívta volna a kerületbe. Egy videóban pedig arról beszélt, hogy szerinte támogatandó lenne a szegregált oktatás, hogy a cigányokat és a magyarokat külön oktassák. 

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában