Határvédelmi összefogás

2022.11.14. 18:52

Pintér Sándor: az illegális migrációt nem a határokon belül, hanem az EU-n kívül kell kezelni

Nemzetközi összefogással eredményesebben és jobban védhetőek a határok - hangoztatta Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn a Bács-Kiskun megyei Hercegszántón. Közölte, hogy a déli magyar határszakaszt, egyben a schengeni külső határt jelenleg magyar, szlovák, cseh, osztrák és török rendőrök őrzik.

Pintér Sándor belügyminiszter Hercegszántón

Forrás: MTI

Fotós: Kiss Dániel

A határrendészeti feladatok ellátására vezényelt szlovák és magyar rendőröket köszöntve Pintér Sándor elmondta: otthonuktól ugyan távol vannak és áldozatot hoznak, de tudniuk kell, hogy a közrend és a közbiztonság Szlovákiában is szilárdabb akkor, ha a magyar határokat megvédik, és az illegális migrációt visszaszorítják.

 

A belügyminiszter szerint Magyarország álláspontja egyértelmű: az illegális migrációt nem a határokon belül, hanem az Európai Unió kívül kell kezelni, és a védelmi vonalakat minél távolabb kell vinni a határoktól.

 

Hangsúlyozta: a magyar kormány tisztában van vele, hogy Magyarország egyedül Európa valamennyi külső határát nem tudja megvédeni, de megtéve a szükséges erőfeszítéseket és eredményesen végrehajtva a magyar határőrizetet, példát adhatnak másoknak, hogy minél távolabb a határtól fel lehessen tartóztatni az Európai Unió felé igyekvő illegális migránsokat - fogalmazott.

Pintér Sándor kiemelte: 

Magyarország már nincs egyedül ezzel a gondolkodásmóddal. Az Európai Unió szárazföldi határait ugyanis kerítéssel védik Litvániában és Lengyelországban is, továbbá mások mellett Szlovákia 40 rendőrt küld Magyarország területére, és folyamatosan részt vesznek a határőrizeti munkában.

A belügyminiszter a közszolgálati médiának adott interjúban emlékeztetett: 2015-höz képest jelenleg a legnagyobb a migrációs nyomás a déli határszakaszon. Az elmúlt időszakban mintegy 224 ezren kísérelték meg az átjutást egyre erőszakosabb módszerekkel és egyre durvább eszközökkel felszerelve, a határt védő rendőrök életét is veszélyeztetve - tette hozzá.

MIKULEC, Roman; PINTÉR Sándor
Roman Mikulec szlovák belügyminiszter (b) köszönti a határrendészeti feladatok ellátására vezényelt magyar és szlovák rendőröket, mellette Pintér Sándor belügyminiszter a hercegszántói közúti határátkelőhely közelében tartott sajtótájékoztatón 2022. november 14-én
Fotós: Kiss Dániel / Forrás: MTI

 

Pintér Sándor szerint minden igyekezet ellenére a szervezett bűnözés egy-egy helyen mindig rést üt a védfalon, ezért következhetett az be, hogy hétfőn egy járműben menekülő 21 tiltott határátlépőt próbáltak meg a rendőrök feltartóztatni. Az intézkedés sikeres volt, az illegális migránsokat elfogták, majd később a rendőrjárőrökre lövő, menekülő embercsempészeket is.

 

Roman Mikulec szlovák belügyminiszter is köszönetet mondott a határokon évek óta szolgáló rendőröknek. Használható receptnek nevezte, hogy védve a külső schengeni határokat, meg lehet akadályozni a másodlagos, belső migrációt.

Emlékeztetett: a közelmúltban Prágában tartott kormányfői találkozón a résztvevők abban állapodtak meg, hogy jobban kell védeni a külső schengeni határt, és minél több országnak be kell ebbe a munkába kapcsolódnia. A belső határok ellenőrzése és védelme ugyanis soha nem lesz olyan hatékony, mint a külső határoké - tette hozzá.

MIKULEC, Roman; PINTÉR Sándor
Pintér Sándor magyar (j) és Roman Mikulec szlovák belügyminiszter kezet fog a hercegszántói találkozón
Fotós: Kiss Dániel / Forrás: MTI

Roman Mikulec megköszönte Pintér Sándor belügyminiszternek, egyrészt a schengeni határok hatékonyabb és jobb védelme érdekében végzett együttműködést, másrészt azt a kölcsönös támogatást is, hogy közösen meggyőzzék az Európai Bizottságot és az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökséget, a Frontexet is arról, hogy fektessenek nagyobb hangsúlyt a határok védelmére, 

hiszen az nemcsak a magyarokat és a szlovákokat érinti, hanem az mindenki problémája - fogalmazott a szlovák belügyminiszter.

A sajtótájékoztatót követően a belügyminiszterek megnézték a határrendészeti feladatok ellátására használt technikai eszközöket, valamint az illegális migránsoktól és az embercsempészektől lefoglalt, támadásra használt vagy arra alkalmas tárgyakat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában