Nem ezt ígérték

2022.11.11. 14:51

Óriási a felháborodás, Karácsonyék leállítják a legendás fogaskerekűt

Egész télre leállítja a fogaskerekű vasút működését a főváros vezetése, amivel állításuk szerint 120 milliót spórolnának meg. Noha Karácsony Gergely főpolgármester korábban azt mondta, a bezárás nem megoldás semmire, most mégis ezt tette, ráadásul egy olyan vonallal, amely az egyik legrégebbi ilyen rendszerű vasút a világon. A XII. kerület és a VEKE viszont attól tart, megpecsételheti az 1874-ben megnyitott vonal jövőjét Karácsony mostani döntése.

Utasok szállnak ki a a Széchenyi-hegyi végállomáson a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fogaskerekű vasútjából, mely a főváros XII. kerületében, a Városmajor és Széchenyi-hegy, Gyermekvasút állomások között közlekedik. A közlekedési eszköz 2008. augusztus 21-étől formálisan a 60-as jelzésű villamos

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Jászai Csaba

Téli pihenőre megy a fogaskerekű az energia- és gazdasági válság miatt, ennek köszönhetően több mint 120 millió forintot spórol Budapest közösségi közlekedése

írja a BKV Zrt. és a BKK Zrt. közös közleményé alapján a VG.hu. A két cég szerint a jellemzően turisták és szabadidős forgalom által használt 60-as jelzésű fogaskerekűvel nagyon kevesen utaznak a hideg hónapokban, ez hétköznapokon 10, hétvégén legfeljebb 30 százalékos kihasználtságot jelent, mindeközben drasztikusan kiütközik az energia költsége, hiszen az átlagos villamosoktól eltérő vontatási feszültséggel üzemel. A hetvenes években gyártott és visszatáplálásra nem alkalmas jármű üzemeltetési költsége minimum a duplájára emelkedik az új energiaárak mellett.

A városházán korábban azt ígérték, a pénzügyi nehézségeket nem bezárásokkal akarják enyhíteni, ám a VG már egy héttel ezelőtt saját információira hivatkozva arról írt, leállítják a fogaskerekűt, amely túlzás nélkül kijelenthető, hogy Budapest egyik büszkesége – már csak azért is, mert a világon a harmadik ilyen vasút.

(A fogaskerekű vasút 1874. június 24-én nyílt meg, így a világon az egyik legrégebbi ilyen rendszerű vonal - a szerk.) 

A még gőzmozdony vontatta budapesti fogaskerekű az 1880-as években. A vonal nem csupán egy a sok közül: a világ egyik legrégebbi ilyen rendszerű vasútja
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.06

Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán azt írta:

 

Budapesten a város saját bevétele arra sem elég, hogy idén kifizessük belőle a megnövekedett energiaszámlát. Erre a helyzetre nem jelent megoldást, ha bármit bezárunk, megszüntetünk, nem is ebbe az irányba indulunk.

 

A fogaskerekűt egyébként autóbuszokkal pótolják majd, igaz, a kiszivárgott jelentés alapján a VG elsőként írta meg, hogy a BKV-buszok több mint kétharmada kohószökevény.

VEKE: a fogaskerekű annak az áldozata, hogy Karácsony Gergelynek „nem a szíve csücske”

A legfrissebb hírre éles bejegyzésben reagált a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE), amely azt írja, a fogaskerekű annak az áldozata, hogy Karácsony Gergelynek „nem a szíve csücske”, és a főváros vezetése már jó ideje a bezárásán dolgozik.

Azt állítják, hogy

a működési költségek biztosítására a BKV az év utolsó két hónapjára 20 milliárd forint folyószámlahitelt vett fel, azaz a 120 millió forintos spórolás nem oldja meg a helyzetet.

A XII. kerület is a fogaskerekű újraindítását kéri

A fogaskerekű újraindítását kérte Fonti Krisztina (Fidesz-KDNP) XII. kerületi alpolgármester Karácsony Gergely főpolgármestertől - derül ki az alpolgármester MTI-hez eljuttatott, pénteki keltezésű levéléből.

"Sok hegyvidéki lakóhoz hasonlóan magam is megdöbbenve értesültem arról, hogy a fogaskerekű tervezett karbantartásának lezárultával mégsem indul újra", holott "működtetése kötelező feladata a fővárosnak" - áll a levélben.

Fonti Krisztina szerint

 nehezen hihető a takarékosságra hivatkozás a fogaskerekű esetében, hiszen ez az egyetlen közlekedési eszköz, amelynek működését a főváros megszünteti. Az így megspórolni tervezett mintegy 100 millió forint pedig a BKK 200 milliárdos működési költségének mindössze fél ezreléke.


"Ennek tükrében az intézkedés inkább tűnik egy fideszes vezetésű önkormányzat elleni politikai lépésnek, mint szakmailag megalapozott döntésnek" - fogalmazott az alpolgármester.

Fonti Krisztina kitért arra is, hogy bár "szép és nemes gondolat több száz millióért jubileumi rózsakertet létrehozni", de nem fontosabb, mint a fogaskerekű üzemeltetése. Az is csak akkor fogadható el, hogy a főváros "súlyos pénzekért" brüsszeli irodát, illetve milliárdos költségvetésű politikai marketingirodát tart fenn, ha eleget tesz olyan kötelező feladatainak, mint a fogaskerekű működtetése.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában