Kampánytámogatás

2022.11.28. 16:56

Deák Dániel Korányiék botrányáról: az internet nem felejt (videó)

A Megafon munkatársa utánajárt a Korányi által említett magyartavasz.hu nevű weboldalnak.

Forrás: Mandiner

Új videóval jelentkezett Korányi Dávidék amerikai pénzei kapcsán Deák Dániel, aki közösségi oldalán osztotta meg az új fejleményeket – írja a Mandiner.

Mint ismert, Korányi Dávid azt állította a Telexnek, hogy az Action for Democracy weboldalán kívül – ahol a Márki-Zay által állított több tízezer támogató helyett 11 főt mutat a számláló – többek között a „magyartavasz.hu nevű nyugat-európai diaszpórát célzó magyar nyelvű oldalon keresztül is sokan iratkoztak fel és küldtek adományt”.

Ennek az állításnak nyomozott utána Deák Dániel, és mint a videóban is látható, a weboldalt ugyan törölték, de az internet archív mentéseiből kiderül, hogy

 

a weboldalon sehol nincs adományozási lehetőség.

 

„Törölték a weboldalt, hogy utólag hazudhassanak róla” – összegez Deák Dániel. 

A Megafon munkatársa Korányi azon állítását is ellenőrizte, miszerint az Action for Democracy „direktben ért el támogatókat emailben és a közösségi médián keresztül”. Ehhez képest a szervezet Facebook-oldalán azt látni, hogy mindössze hét bejegyzésük született indulásuk óta, és egyik sem adománygyűjtő jellegű.

 

Hárommilliárd forintnyi dollár a baloldal kampányára, tizenegy embertől. Szép mese”

 

– zárja videóját Deák Dániel.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában