Az atomenergiát is büntetnék

2022.10.07. 16:47

A baloldal nemcsak támogatja a szankciókat, még bővítene is rajtuk

A Fidesz szerint a baloldal paksi bővítéssel kapcsolatos követelései veszélybe sodorják Magyarország energiabiztonságát és gyengítik a magyar energiafüggetlenséget - erről Hollik István, a kormánypárt kommunikációs igazgatója beszélt pénteki videónyilatkozatában.

A DK árnyékkormányfője, Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára

Forrás: Új Dunántúli Napló

Fotó: Löffler Péter

A politikus azt mondta: a baloldal évek óta támadja a Paks 2 beruházást, pedig ha az új atomerőmű már üzemelhetne, most olcsóbb lenne az áram, és nem lenne Magyarország kitéve ennyire az európai energiaválságnak.

Szerinte emellett a baloldal nemcsak támogatja a szankciókat, de még bővítene is rajtuk, holott mára egyértelművé vált, hogy a szankciók tönkreteszik az európai gazdaságot és súlyos energiaválságot okoznak. 

Dobrev Klára (DK) árnyékminiszterelnök például az atomenergiát is bevonná a szankciós rendszerbe azzal, hogy hónapok óta követeli a Paks 2 beruházás felfüggesztését

 - tette hozzá.

A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy értékelt: rendkívül nagy felelőtlenség az európai energiaválság közepén Paks 2 beruházását támadni.

A baloldal ezzel a követeléssel veszélybe sodorja Magyarország energiaellátását és energiabiztonságát is, ráadásul hátráltatja azokat a törekvéseket, amelyek az energiafüggetlenség irányába mutatnak

 - jelentette ki.

Felhívta a figyelmet arra: mivel ez a kérdés az ország jövőjét hosszú távon befolyásolja, ezért a szankciókról szóló nemzeti konzultáció tartalmaz majd atomenergiára vonatkozó kérdést is. Pártállástól függetlenül mindenkit arra kért, hogy mondja el ebben a kérdésben is a véleményét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában