Őszi ülésszak

2022.09.26. 13:36

Orbán Viktor: szankciós felárat fizetnek az emberek (videó)

Jelentés a két ülésszak közötti kormányzati döntésekről címmel napirend előtt szólalt fel az Országgyűlésben Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán Viktor miniszterelnök

Forrás: MTI

Fotós: Koszticsák Szilárd

Alkotmányos szokásaink szerint jelentést teszek Önöknek a kormány döntéseiről, melyet a két ülésszak között hoztunk – kezdte mai napirend előtti beszédét a parlamentben Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta, Európa országait sokkolták az energiapiac változásai, és a mi életünket is meghatározza. Háború van Ukrajna és Oroszország között – jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint ez egy lokális háború lenne, a Nyugat által hozott gazdasági szankciók azonban globálissá változtatták.

Elhúzódó háború várható

 – mondta. A kormányfő emlékeztetett: Tavasszal még sokan voltak, akik rövid háborúban reménykedtek, de ma már mindenki számára világos, hogy elhúzódó háborúra kell készülnünk. Ukrajnát pénzzel segíti az Egyesült Államok és az EU, Oroszország erőforrásai pedig kifogyhatatlanok. Emiatt Orbán Viktor arra számít, hogy a háború még a jövő évben is folyni fog keleti szomszédunkban. A miniszterelnök elmondta, Magyarország a béke pártján áll, míg a nyugat-európai országok a háború-párti álláspontot képviselik.

Mi a háború folytatása és mélyítése helyett azonnali béketárgyalásokat és tűzszünetet követelünk

 – rögzítette Orbán Viktor.

Dezinformációs háború

A miniszterelnök megjegyezte: ebben a helyzetben Magyarország számára a gazdaság, valamint a nemzeti szuverenitás védelme a legfontosabb, ezért hozta létre a kormány a honvédelmi alapot.

Vannak és lesznek külső befolyásolási kísérletek. Dezinformációs háború is zajlik. Ezektől is meg kell védeni az országot

 – tette hozzá. A kormányfő kiemelte, hogy a családokat leginkább a háború gazdasági következményei, az infláció érinti leginkább, nem csak Magyarországon, hanem az angolszász világban és egész Európában egyaránt. Közép-európai országait messze az átlagot meghaladó mértékben érinti az infláció, és a jegybankok kamatemelési ciklusba kezdtek – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor. A kormányfő emlékeztetett: az áremelkedések mértéke nálunk is évtizedek óta nem látott mértékű.

A háború kezdete óta Oroszország nagyot nyert a magas energiaárak miatt

A miniszterelnök felidézte, hogy átélték az Antall-kormány ideje alatt a 35 százalékos inflációt, majd a Horn-kormány alatti 28 százalék feletti pénzromlást.

Most a gazdasági bajok okozói a háborús szankciók, amik az energiaárak drasztikus növekedését okozták. Ezért most nem a gazdaság, hanem a brüsszeli politikai döntések a felelősek. 2022 elején a földgáz ára 100 euró környékén volt, április előtt ésszerű szankciókat akart még kivetni az EU – magyarázta a kormányfő. Júniusban döntöttek az olajszankcióról, és vették napirendre a földgázra kivetett szankciót, ezután először megkétszereződött, majd megháromszorozódott a földgáz ára. 

Orbán elmondta, hogy a brüsszeli szabályok összekötik a gázárat a villamosenergiáéval, ez mostanra 400 és 600 euró között mozog.  Szankciós felárat fizetnek Európa országai a villamos- és gazenergiáért. Emelkednek a gabonaárak és a műtrágyaárak. Az energiaár hatványozottan üt vissza a lakossági árakban. – Szankciók nélkül az árak rögtön megfeleződnének, az európai gazdaság pedig újra erőre kapna – vélekedett a magyar miniszterelnök. Emlékeztetett arra, hogy Brüsszelben a bevezetéskor nem ezt ígérték. A háború kezdete óta Oroszország nagyot nyert a magas energiaárak miatt. 

Avanti ragazzi

Oroszország 158 milliárd euró bevételre tett szert, aminek a felét, 85 milliárd eurót az EU országai fizettek ki – jelezte a miniszterelnök. Orbán Viktor kiemelte, hogy a szankciós fegyver visszafelé sült el, az európai emberek szegényebbek lettek, míg Oroszország gazdagabb.

Egész Európa választ vár Brüsszeltől arra a kérdésre, hogy meddig fogjuk ezt csinálni – rögzítette a kormányfő, aki szerint nem csoda, ha a feldühödött és a magukat becsapva érzett emberek sorra váltják le a szankciópárti politikusokat.

Avanti ragazzi

– üdvözölte a miniszerelnök az olasz választások eredményét. Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy az európai szerződések a demokráciát állítják az első helyre, ám a szankciók bevezetése nem demokratikus módon történt, mert arról a brüsszeli bürokraták döntöttek, az árát pedig az európai emberek fizetik meg. – Meg kell ismernünk az emberek véleményét, ezért Európában elsőként megkérdezzük az embereket, hogy mi a véleményük a szankciókról. Így tettünk a migrációs válság, a covidjárvány, valamint a genderkérdés esetében is – jelezte Orbán Viktor. A miniszterelnök arra kérte a magyarokat, hogy mindenki mondja el a véleményét az EU-szankciókról szóló nemzeti konzultáción.

Nemzeti konzultáció

Európában elsőként, Magyarországon megkérdezzük az emberek véleményét a szankciókról – jelentette be Orbán Viktor napirend előtti beszédében. Nemzeti konzultációt indítanak, ahol a magyar emberek elmondhatják a véleményüket, támogatják-e őket, és újabbak bevezetését.

A szankciók minden magyar család mindennapjait is befolyásolják.

Amíg élnek a szankciók Magyarország legfontosabb feladata, hogy garantáljuk a biztonságos energiaellátást – mondta az állam jelenlegi szerepéről Orbán. Leszögezte, a kormány képes biztosítani ezt, van elegendő földgáz, kőolaj és villamosenergia is. Gáztározók feltöltve, az oroszokkal újabb szállítmányokról egyeztünk meg. Magyarország a csehekkel és szlovákokkal együtt kivételt kapott a kőolaj-embargó alól.

Saját villamosenergia-termelésünk van, a hazai fogyasztás 65 százalékát állítjuk elő, tudjuk befolyásolni az árakat. Földgázban importra szorulunk, ezzel spórolnunk kell.

Az energiafelhasználás 35 százalékban földgáz ma, ezt jövőre 31 százalékra csökkentjük. Elrendeltük a Mátrai Erőmű újranyitását, és meghosszabbítottuk a paksi atomerőmű üzemidejét – sorolta a miniszterelnök, aki a baloldalt is arra kérte, támogassa az atomerőmű fejlesztését, ami a második blokk építésével folytatódhat. Kétezer milliárd forint maradt a magyar családoknál eddig ebben az évben. Volt 13. havi nyugdíj, és marad a 25 év alattiak adómentessége is. A kamatárstopot meghosszabbították, a rezsicsökkentést pedig az átlagfogyasztásig megőrizték, amivel egy háztartás havi 180 ezer forintot spórol – magyarázta a miniszterelnök.  A magyar támogatás egész Európában az egyik legjelentősebb a jövedelmekhez viszonyítva. Ehhez az összegeket extraprofit-adóval teremtették elő – mondta Orbán Viktor. 

Családtámogatás

A családok védelméhez szükséges pénzt azzal teremtjük meg, hogy extraprofit adót vezettünk be – jelezte Orbán Viktor. A kormányfő közölte, hogy a családok megsegítése áll az első helyen, ami után a magyar vállalkozók állnak a következő helyen. – Meghirdettünk egy 200 milliárdos programot a termelő kis és közép vállalkozások számára – jegyezte meg Orbán Viktor. Kiemelte: ha kell, akkor lesz munkahelyvédelmi akcióterv is. – A legfontosabb a munkaalapú gazdaság és a beruházások támogatása –  vázolta fel a kormányfő.

Jelenleg 9400 milliárd forintnyi állami beruházás van az országban, amiket kivétel nélkül be fogunk fejezni

– részletezte Orbán Viktor. Mint mondta, ha az európai helyzet újra kiszámítható lesz, akkor lesznek újabb állami beruházások. A kormányfő szólt arról is, hogy Magyarország hosszabb távon is nettó olajimportőr marad. 28,5 milliárd euróból pedig a hazai villamosenergia-rendszert lehet átalakítani, 32 nagyberuházás lesz a következő években. -A szükséges pénzügyi forrásokat az unió megígérte. Ha Brüsszel nem adja oda a nekünk járó forrásokat, akkor máshonnan szerezzük be ezt az összeget – szögezte le.

Ha a brüsszeli bürokraták mégsem adják oda a pénzt, amit megígértek, a forrásokat máshonnan szerezzük be – vetítette előre a miniszterelnök. A magyar energiarendszer teljes megújításának programja napirenden marad, mert ez nemzetstratégiai cél – jelentette ki.  Folytatjuk az úthálózat fejlesztését és a családtámogatási programot. Utóbbit tovább is szélesítik. Új családtámogatási intézkedések várhatóak a jövő évben – jelentette ki. Az egyetemfejlesztések sem állnak le, emellett a hadiipari és haderőfejlesztések sem. Folytatjuk a nemzetegyesítési programunkat is – tette hozzá a miniszterelnök.

Magyarország helyét továbbra is az Európai Unióban képzeli el Orbán Viktor.

Ehhez hozzáfűzte, hogy tisztában vagyunk azzal is, hogy mindig többet adtunk a világnak, mint amennyit kaptunk tőle.  A szankciók okozta gazdasági válságra Magyarország ma jobb állapotban fordul rá, mint 2008-ban az akkori válságra. Azóta van egymillió új munkahely az országban, csökkentek az adók. Magyarország ma erősebb mint a kommunizmus bukása óta bármikor – jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök lát esélyt rá, hogy Magyarország ebből a válságból is megerősödve kerüljön ki. – A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt – zárta napirend előtti felszólalását Orbán Viktor. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában