Jogszabályellenes

2022.09.05. 17:57

Mindössze tíz iskolában vettek részt tanárok a polgári engedetlenségben

Polgári engedetlenséget hirdettek a pedagógus-szakszervezetek, ez lett belőle.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által szervezett demonstráció résztvevői az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2022. március 19-én.

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

– A mai napon az egész ország 2180 köznevelési intézményéből összesen tíz helyen vettek részt egyes kollégák a polgári engedetlenségben

– közölte a Klebersberg Központ (KK) a Magyar Nemzet megkeresésére. Jelezték, hogy ezekben az intézményekben is csak a pedagógusok kis része vett részt az akcióban. 

Hozzátették: az oktatás az érintett intézmények zömében helyettesítéssel zavartalanul folytatódott.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár korábban levélben hívta fel a szakszervezeti vezetőik figyelmét arra, hogy a polgári engedetlenség

a hatályos jogban ismeretlen tiltakozási eszköz. 

Maruzsa Zoltán megkérdőjelezte azon pedagógusok erkölcsi alapját, akik a rájuk vonatkozó jogszabályokat maguk sem tartják be, ráadásul szerinte ezzel a diákoknak is rossz példát mutatnak. 

Levele végén az államtitkár azt kérte a szakszervezeti vezetőktől, hogy 

a jogszabályellenes magatartást, a tanulók erkölcsi értékrendjét negatívan befolyásoló, törvénytelen kezdeményezést ne támogassák. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában