Reakciók

2022.08.05. 13:06

Orbán Viktor feltüzelte a republikánusokat

Orbán Viktor miniszterelnök Dallasban, az amerikai jobboldal csúcsrendezvényén, a CPAC-en elmondott beszéde politikai beállítottságtól függően megosztó tartalmú volt. A magyar miniszterelnök ugyanakkor a külföldi sajtó egyöntetű értékelése szerint nagy benyomást tett a republikánus hallgatóságra.

A lapok többsége a beszéd fontosabb mozzanatai mellett felidézi, hogy a magyar kormányfő ellentmondásosan értelmezett tusványosi beszédét követően érkezett a déli állam nagyvárosába - írja a Magyar Nemzet.

A The New York Times szerzője szerint Orbán Viktor „pártvezetőknek kijáró, hősöket megillető fogadtatásban részesült a megjelent hallgatóságtól.” A lap hozzáteszi, a magyar politikus erőteljes meggyőződése és álláspontjai, mint az illegális bevándorlás elutasítása, a médiával kapcsolatos értékelése, valamint a woke ideológia látványos és szenvedélyes elvetése, az egyesült államokbeli konzervatívok körében bebetonozta a helyzetét, valamint nagy nyilvánossághoz segítette Amerikában. A lap kiemeli, hogy a konferencia szervezői több helyről kaptak felhívást Orbán Viktor meghívásának visszavonására, valamint, hogy a helyszínen is, kis létszámban ugyan, de ellentüntetők is megjelentek, akiket a rendőrség kísért ki a rendezvény helyszínéről. Több résztvevőt is idéztek, így egy floridai ötvennyolcéves férfit, aki elmondta: 

[Orbán Viktor] úgy tűnik, nemzetközi nyelven szól; a szabadságén

Követendő példának tartják a magyar kormányfőt

Az al-Dzsazíra híroldala is beszámolt az eseményről. A beszéd lényeges pontjainak felidézése mellett több résztvevő mellett idézték Andrew Gawthorpe történészt, a hollandiai Leideni Egyetem tanárát, aki kiemelte, a kulturálisan/vallásosan konzervatív emberek egyértelműen jelentős, követendő példaként tekintenek Orbán Viktorra.

Orbán Viktor feltüzelte az amerikai republikánusokat – ezt már a BBC brit közszolgálati csatornája írta. A hírportál megjegyezte, hogy Orbán Viktor lelkes tapsviharban részesült a közönség részéről. Mások mellett kiemelték azt a gondolatát, hogy „egy keresztény politikus nem lehet rasszista”, továbbá, hogy a miniszterelnök azt mondta, 

azok, akik rasszistának vagy antiszemitának tartják őt, egyszerűen idióták

Az amerikai liberális CNN hírcsatorna portálja azt írta, Orbán Viktor megnyerte a rendezvényén közönségét azzal érvelve, hogy „a magyarországi nacionalista programja összhangban van az amerikai konzervatív mozgalom céljaival”. „Orbán nacionalista retorikája néhány csodálót szerzett neki az Egyesült Államok konzervatívjai körében” – teszi hozzá az írás.

Az Associated Press amerikai hírügynökség kiemelte: sokan egyértelműen követendő modellt látnak a magyar miniszterelnök politikája, és személyisége, illetve a határellenőrzéssel kapcsolatos nézetei, valamint a családtámogatási döntései Magyarországon túl is hatást gyakorolnak.

A Politico értékelése szerint az idei CPAC jól mutatja, hogy az amerikai jobboldalon is egyre több politikus foglalkozik komolyan olyan koncepciókkal, mint a családvédelmi kezdeményezések, valamint a genderideológia elvetése. A magyar miniszterelnök beszédének hatását szemléltetve a lap is idézett egy résztvevőt: „összességében imádtam. Elbűvölő.”

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap szerzője hosszú elemzésében arra hívta fel a figyelmet: Orbán Viktor füttyszó helyett nagy tapsot kapott, miközben „agresszív retorikával a progresszív erők elleni harcra szólított fel”. Megemlítik, hogy a magyar miniszterelnök egy ponton arról beszélt: a magyarok tudják, hogyan kell „legyőzni a szabadság ellenségeit a politikai csatatéren”. 

Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök nyitóbeszédet mond az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján (CPAC) Dallasban 2022. augusztus 4-én.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában