Kínos pillanatok

2022.07.06. 20:00

Egy ország röhög évek óta Fekete-Győr Andráson (videók)

Egy folyamatos zuhanás megmosolyogtató története. Gyurcsány ifjúsági tagozatának most lett végképp elege Fekete-Győrből. Bukása napján megmutatjuk legkínosabb szerencsétlenkedéseit.

Frakcióvezetői posztjáról is leváltották Fekete-Győr Andrást szerdán. A Momentum korábbi elnöke pártelnökként és baloldali kormányfőjelöltként is csúfosan leszerepelt. Most összegyűjtöttük azokat a szánalmasságuk miatt vicces nyilatkozatokat és videókat, amiket a Momentum politikusa tett vagy azokon szerepelt. Így többek között láthatják, amikor arról mesélt egy YouTube-csatornán, hogy elektromos rollerét a zuhany alatt megfürdette, ami ettől nem meglepő módon tönkrement. Beszélgetőpartnere ezután csak annyit kérdezett tőle: „és rád bízzuk az országot?” Nem az volt az első eset, hogy Fekete-Győr kínos vagy nevetséges kijelentést tett, korábban arról is beszélt, hogy Japán európai ország, a napelem mini atomerőmű, és makacsul kitartott amellett, hogy a ferencvárosi Liliom utca Józsefvárosban van. Persze Fekete-Győrnek a 2022-es országgyűlési választás időpontját sem sikerült eltalálnia – írja az Origo.

Fekete-Győr András, a Momentum bukott elnöke, frakcióvezetője és csúnyán leszerepelt miniszterelnök-jelölt-jelöltje rendszeresen totálisan lejáratta magát a nyilvánosság előtt, és hihetetlen ostobaságokat beszélt az elmúlt években.

Most összeszedtük a legnagyobb butaságokat, ostobaságokat és szerencsétlenkedéseket, amiket a momentumos „politikus" cselekedett az elmúlt években.

Azt sem tudta, hol van Fekete-Győr

Még 2017 júniusában az Azonnali videóinterjújában Fekete-Győr Józsefvárosban tartott lakossági fórumot, de nem igazán volt tisztában magával a kerülettel. Arra a kérdésre, hogy melyik VIII. kerületi terekre tenne ingyenes wifi-elérhetőséget, Fegyőr kérdéssel válaszolt, ám újra megkapta a kérdést. A pártelnök egyedül a Rákóczi teret említette, majd beállt a kínos csend. „Nem sorolnék tereket” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy melyik helyeket mutatná meg egy turistának a VIII. kerületben, a Liliom utcát és környékét említette, azonban az a IX. kerülethez tartozik. Ezt a Momentum elnöke tagadta, továbbra is kitartott igaza mellett. Az Azonnali csak azért is hallani akart egy józsefvárosi helyszínt Fegyőr szájából, ám minden próbálkozásuk hasztalan volt.

Az azóta csúfosan megbukott pártelnök még megemlítette a VII. Kerületi bujdosó kertet.

Napelemek, erőművek?

2017 októberében a Magyar Nemzet készített videóinterjút a háromszázalékos párt vezetőjével. A szórakoztató jelleg innen sem hiányzott. A napilap rákérdezett a Momentum programjának „legizgalmasabb” pontjára, a „kisméretű atomerőművek” ígéretére. Az értelmezhetetlen kifejezés feloldása azonban nehezen ment. A parádés párbeszédet szó szerint idézzük:

– Kisméretű atomerőmű például egy napelem-kollekció egy ház tetején. [...]

– A napelem az atomerőmű?

– Hívják annak is.

– A napelemet atomerőműnek?

– Egy napelemparkot vagy egy napelem-kollekciót, azt igen, szokták annak hívni.

Azt sem tudta, hány éves

Fekete-Győr egyik legkínosabb szereplése az volt, amikor Gulyás Márton propagandaműsorában olyan kérdésekre sem tudott válaszolni, hogy élete meghatározó pontjain hány éves volt. Bár azt már tudjuk, hogy a számok nem az erősségei, hiszen a tej árát se sikerült eltalálni egy pár évvel ezelőtt. Bár nem meglepő talán, hogy a számokkal nem boldogult az interjúban, hiszen a napelemet is atomerőműnek mondó Fekete-Győr András láthatóan életének egyik legszórakoztatóbb (vagy legkínosabb) beszélgetését adta Gulyásnak. Mutatjuk, hányszor mondta azt, hogy nem tudom.

A választás napját sem találta el

Márki-Zay Pétert a választási kampánykörúton helyettesítő Fekete-Győr András egy januári aprócska zsámbéki ellenzéki fórumon már majdnem eltalálta, melyik nap lesz az országgyűlési választás. Csupán egyetlen napot tévedett.

Megmosdatott elektromos roller

Fekete-Győr természetesen az RTL Klub/VV Zsoltival is beszélgetett autózás közben a vlogger YouTube-videójában, amikor azt mesélte: volt egy elektromos rollere, ami nagyon koszos volt, és gondolta, hogy lemossa, ezért betette a zuhany alá. A roller elektronikus rendszere pedig – nem meglepő módon – feladta a küzdelmet, és tönkrement. VV Zsolti láthatóan megdöbbenve fogadta a történetet, és ironikusan csak annyit kérdezett a politikustól:

és rád bízzuk az országot?

Az ominózus jelenet 8:40-től látható és hallható:

Hatalmas esés a jégen

Nyilván önmagában messze nem nevetséges (sőt), ha valaki elesik, de Fekete-Győr András, aki számtalanszor bizonyította, hogy a valódi élettől elég távol áll, sokszor kiderült, hogy úgy gondolja, hogy őrá semmilyen szabály nem vonatkozik, ezért került nyilvánosságra ez a videó is.

A pártcsaládokat is keveri „Fegyőr”

Fekete-Győr még 2018-ban az ATV Egyenes beszéd kontra című műsorának adásában lőtt bakot. Rónai Egon Ungár Pétert idézte, aki szerint az LMP azért nem fog együttműködni a Momentummal, mert utóbbi párt a liberálisok európai parlamenti frakciójához fog csatlakozni. (Az LMP pedig a zöldek frakciójának része.)

Fegyőr ezután számot adott hiányos politikai műveltségéről:

Én nem tudom, melyik a liberális párt, én csak azt tudom, hogy két lehetőség is szerintem nyitva áll: az egyik az Emmanuel Macron francia elnök és a spanyol Ciudadanos [...] által alkotott új formáció, amiben a Momentum is részt vesz, a másik az ALDE nevezetű európai parlamenti formáció, de én annak örülnék a legjobban, ha ebből a kettőből egy lenne, és az egy bivalyerős pólus lenne.

„Ez utóbbit hívják liberálisoknak, azt ugye tudja?” – kérdezte Rónai, majd Fegyőr – immár az új ismeretekkel tisztában – azt mondta, most már tudja.

Fekete-Győr szerint Japán Európában van

Hasonlóan szánalmasan nevetséges volt, amikor pártja „kormányprogramjának” részleteit posztolgatta Facebook-oldalára, egyik bejegyzésében az általa megálmodott négynapos munkahét mellett kampányolva először azt sugallta, hogy Japán európai ország.

Szerintem a munka van az életért, fordítva, ezt pedig már Európa egyre több országában gondolják így: Spanyolországban már tesztelik a négynapos munkahetet, Japánban pedig már a kormány gazdaságpolitikai ajánlásai között szerepel.

Forrás: Origo

Gyurcsány ifjúsági tagozata

Ismert, hogy a Momentum mára a Gyurcsány-párt ifjúsági tagozata lett. Fekete-Győr még április végén az utcán kapott eligazítást Gyurcsány Ferenctől. A képek tanúsága szerint jó diák módjára hallgatta végig a baloldal vezérének útmutatásait a momentumos frakcióvezető. Vélhetően azért találkoztak egy parkban, mert így igyekeztek elkerülni azt, hogy kölcsönösen felvegyék hangfelvevővel mindazt, amiről beszélnek – fejtette ki akkor Deák Dániel.

Így utasította Gyurcsány egy parkban Fekete-Győrt.
Forrás: Origo

Az elemző szerint elképzelhető, hogy Gyurcsány Ferenc létre akarja hozni a 2010 előtti MSZP–SZDSZ-koalíció másolatát, a DK–Momentum-koalíciót. – Így akar ismét miniszterelnök lenni. Ennek érdekében Gyurcsány már bedarálta vagy meggyengítette a Jobbikot, az LMP-t és az MSZP-t is, így ők már nem lesznek tényezők. Most felkészül a Momentum... – vetítette előre Deák Dániel.

Orbán Viktor tette végül helyre Fekete-Győrt

Végül pedig emlékezzünk meg arról is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten az azonnali kérdések órájában úgy helyretette Fekete-Győrt, hogy a fal adta a másikat.

Borítóképünkön Fekete-Győr András. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában