Ukrán válság

2022.06.18. 14:09

Petőfi szobrával hívják harcba a kárpátaljai magyarokat

A magyar költő ungvári szobrát ukrán katonává alakították át képszerkesztő program segítségével.

Ukrajnai magyar! Lépj be az ukrán hadseregbe, légy Európa pajzsa!

− szólítja fel egyik bejegyzésében az Ukrán Kárpátalja nevű zárt Facebook-csoport a kárpátaljai magyarságot. A poszthoz mellékelt képen Petőfi Sándor ungvári szobra látható, amitre egy képszerkesztő program segítségével katonai egyenruhát, valamint az ukrán zászló színeiben pompázó koszorúkat helyeztek el - számol be róla a Magyar Nemzet

A csoport eddig ismeretlen volt a magyar közösség előtt, a bejegyzésben pedig keverednek az orosz és ukrán karakterek, így nem lehet eldönteni, hogy helyi nacionalisták vagy éppen az orosz titkosszolgálatok állnak az akció mögött. 

Petőfi Sándor, mint ukrán katona

Petőfi a támadások középpontjában

Az ungvári Petőfi-szobor egyébként már többször esett áldozatául vandalizmusnak. Ferenczy Béni 1990-ben állított alkotását 2009-ben fehér festékkel öntötték le, 2011-ben pedig féléven belül kétszer − egyszer lefűrészelték, egyszer pedig letörték kardját − rongálták meg, akkor mindkét esetben részeg fiatalok voltak az elkövetők. Ugyanez történt 2015-ben is, akkor a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án törték le híres költőnk kardjának pengéjét.

Azonban nem csak az ungvári Petőfi-szobor áll a támadások középpontjában: Beregszászon 2013 áprilisában felgyújtották az ottani, szintén Petőfi Sándort ábrázoló szobrot. 

Tudjuk jól, egyes pártok előszeretettel gyújtogatnak és gyaláznak meg magyar szobrokat, emlékműveket, a közelmúltban pedig magyarellenes atrocitásokra is sor került, melyek már személyek ellen irányultak. Az eset nagy valószínűséggel összefügg Orbán Viktor pénteki beregszászi látogatásával is

− adta ki közleményében akkor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, amely újabb szélsőséges nacionalista akcióra gyanakodott.

Borítókép: Az ungvári Petőfi-szobor (Fotó: Köztérkép.hu)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában