Alaptörvény

2022.05.24. 09:44

Simicskó: meg kell adni a kormánynak a szükséges mozgásteret

Oroszország helyett saját magát bünteti az Európai Unió az átgondolatlan embargós politikával - véli Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője. A politikus a Magyar Nemzetnek adott interjúban kifejtette: veszélyhelyzetben a kormánynak gyorsan és hatékonyan kell reagálnia, ezért van szükség az alaptörvény tizedik módosítására.

A napilap keddi számában megjelent interjúban Simicskó István egyebek között arról beszélt, hogy a Fidesz-KDNP történelmi győzelmének eredményeképpen bővült és erősödött frakciójuk. Megmaradtak a klasszikus feladataik, vagyis a kormány által benyújtott törvényjavaslatok, elképzelések, programok és célok támogatása, ugyanakkor 

új helyzetek is előállhatnak, amelyekre reagálnia kell a törvényhozó hatalomnak, megadva a szükséges felhatalmazást és mozgásteret a végrehajtó hatalomnak az ország biztonságának garantálására.  

Mint mondta, természetesen vannak olyan területek, amelyek kifejezetten a KDNP profiljához tartoznak. Ilyen a családok támogatása, a szociális terület, a nemzet- és egyházpolitika vagy a nemzetiségi politika. A kihívások, veszélyek és fenyegetések időszakát éljük, de ezek csak lelkesítenek minket - tette hozzá.   

Elmondta, az elmúlt tizenkét évben a kormány folyamatosan állta a sarat, gondoljunk csak a dunai árvízre, a vörösiszap-katasztrófára, a migrációs válsághelyzetre, a koronavírus-járványra, most pedig itt van a háború. A törvényhozó hatalom és a mi frakciónk dolga az, hogy az ilyen helyzetekben ott legyünk, megvívjuk a parlamentben a szakmai vitákat és támogassuk a kormányt. Azon leszünk, hogy minél hatékonyabban dolgozzunk az elkövetkező négy évben is - fogalmazott.   

Arra a kérdésre, hogy miért van szükség az alaptörvény módosítására, Simicskó István elmondta: 

a mai, gyorsan változó világban a különböző állami feladatokat, intézményeket és együttműködéseket úgy kell kialakítani, hogy minél gyorsabban tudjanak reagálni. 

Nincs idő napokat, heteket, hónapokat gondolkodni egy-egy döntés előtt. Veszélyhelyzet idején meg kell adni a lehetőséget a végrehajtó hatalomnak, azaz a mindenkori kormánynak, hogy az alárendelt állami, rendvédelmi szerveket és testületeket irányítsa, az ország biztonságát hatékonyan garantálja. Háború esetén például, amikor több mint hétszázezren menekülnek hazánkba, és humanitárius katasztrófa van kialakulóban, a szervezés, az itt maradottak ellátása, a gyermekek iskoláztatása, az egészségügyi ellátás, az étkeztetés és az elszállásolás megoldása mind állami végrehajtói feladatok. A törvényhozói hatalom vitatkozhat erről heteket vagy hónapokat, de közben félő, hogy sok minden történik. Ilyenkor meg kell adni a kormánynak a szükséges mozgásteret, hogy hatékonyan tudjon védekezni a megfelelő tájékoztatási kötelezettség mellett - fejtette ki.   

Az Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatban a frakcióvezető úgy vélekedett, hogy egy ilyen horderejű intézkedés előtt alaposan körbe kellene járni, hogy az adott büntetőintézkedés a valóságban kinek okoz kárt. Ha az unió embargó alá helyezi az orosz földgáz- és kőolajexportot, ez Ukrajnán egyértelműen nem fog segíteni, Oroszországot nem fogja térdre kényszeríteni, és ezzel hadműveleteinek befejezésére késztetni, ezzel szemben Európa saját magát már rövid távon jelentősen drágább energiahordozók beszerzésére kényszeríti, ezzel a versenyképessége drasztikusan csökkenni fog. Magyarul inkább saját magát bünteti az Európai Unió, mintsem Oroszországot ezzel az átgondolatlan embargós politikával - közölte.   

Szerinte nyugodtan és higgadtan kell ebben a helyzetben tárgyalni, és észszerű, normális kompromisszumot kell kötni. Mi a béke pártján állunk, azt viszont nem engedhetjük, hogy a háború árát a magyar háztartások fizessék meg - jelentette ki.   

Az interjúban arról is szó volt, hogy bár kevesebb baloldali képviselő jutott be a parlamentbe, mint négy éve, hat frakcióra bomlásuk miatt mégis jóval több támogatást kaphatnak, mintha a választási koalícióhoz hasonlóan, közös frakcióban ülnének. Simicskó István közölte: nem tartja reálisnak és észszerűnek azt, hogy kevesebb mandátumra az ellenzék közel hárommilliárd forinttal több pénzt kap, miközben háború dúl a szomszédban, és azt a forrást más, fontosabb társadalompolitikai területekre is föl lehetne használni. Mindez azt is mutatja, hogy a baloldalnak a pénz és a pozíciószerzés a legfontosabb. Ez a bizottsági helyekért való küzdelmükben is látszott, de az eskütétel esetében is az volt a legnyomósabb érv, hogy anélkül nem kaphatnak fizetést - mondta.

Borítókép: Simicskó István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában