Legfőbb közjogi méltóság

2022.05.10. 06:12

Elfoglalta államfői hivatalát Novák Katalin (videó)

Hivatalba lép keddtől Novák Katalin, Magyarország nyolcadik köztársasági elnöke. Az istentisztelettel egybekötött hivatalos beiktatási ünnepség május 14-én, szombaton lesz. Áder János korábbi államfő két cikluson keresztül töltötte be a tisztséget, amivel kapcsolatban elmondta, nyugodt szívvel hagyja el a Sándor-palotát, hiszen a főbb vállalásait teljesítette.

Keddtől hivatalosan is Novák Katalin Magyarország köztársasági elnöke – írja a Magyar Nemzet.

Az Országgyűlés március 10-én, 137 igen szavazattal választotta meg hazánk rendszerváltás utáni nyolcadik államfőjét, 

eskütétele után pedig elsőként Áder János volt köztársasági elnök gratulációját fogadta. Az új államfő a Francia Becsületrend lovagkeresztjének és a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztjének birtokosa, emellett számos magyar és külföldi szakmai és civil elismerésben részesült. Felsőfokon beszél angolul, franciául és németül, középszinten spanyolul.

 

Átvette államfői hivatalát Novák Katalin

Az M1 tudósítása szerint reggel Áder János leköszönő államfő a Sándor-palota bejáratánál fogadta az új köztársasági elnököt. Áder János és Novák Katalin együtt vonultak be az államfői rezidenciába, majd együtt mentek be az elnöki irodába és léptek ki a Sándor-palota teraszára (borítóképünkön).

ÁDER János; NOVÁK Katalin
Áder János leköszönő államfő fogadja Novák Katalin új köztársasági elnököt a Sándor-palotában 2022. május 10-én. Novák Katalint március 10-én választotta meg államfőnek az Országgyűlés, ünnepélyes beiktatása május 14-én lesz
Forrás: Bruzák Noémi / MTI

Novák Katalin kedden átvette az államfői rezidencia, a Sándor-palota kulcsát is Áder Jánostól. Az új államfő közösségi oldalán azt írta: 

Ma reggel átvettem a Sándor-palota kulcsát Áder Jánostól. Minden magyar számíthat rám és én is számítok minden magyarra.

A korábbi államfő, Áder János hétfőn hivatalosan is távozott tisztségéből. Megbízatása alatt mindvégig szilárdan küzdött a környezetvédelem ügyéért, de közben a társadalmi, szociá­lis és egészségügyi feszültségek mellett sem ment el szó nélkül.

Továbbra is aktívan

Áder János kétszer kitöltött ötéves ciklusát követően hétfőn búcsúzott az államfői tisztségtől. 2012. április végén a Fidesz–KDNP-frakciószövetség 262 ajánlásával lett államfőjelölt. Az Országgyűlés május 2-án az első fordulóban kétharmados támogatással, 262 szavazattal választotta meg köztársasági elnökké, majd 2017. május 8-án második ciklusának elnöki esküjét is letette az Országházban.

A volt államfő leköszönése apropóján a Magyar Nemzetnek adott interjút, amelyben elmondta, nyugodt szívvel hagyja el a Sándor-palotát, hiszen úgy véli, főbb vállalásait teljesítette, de a hivatalából történő távozás után is aktívan szeretne tevékenykedni.

A Magyar Honvédség hétfőn katonai ceremónia kíséretében köszönt el Áder János volt köztársasági elnöktől, aki egyben a honvédség főparancsnoka is volt.

Borítókép: Áder János leköszönő köztársasági elnök gratulál Novák Katalin megválasztott köztársasági elnöknek az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. március 10-én / MTI / Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában