Légvár

2022.05.26. 07:26

Az MSZP újabb haláltánca: önállóan akarnak indulni

Saját listával, saját kampánnyal, önállóan indulna az európai parlamenti (EP) választáson az MSZP – értesült a Magyar Nemzet a párt elnökségéből. Szándékukat legfeljebb egy újabb, teljes hatpárti összefogás írhatja felül. A szocialisták önálló indulás esetén akár két mandátum megszerzését is elképzelhetőnek tartják, ami meglehetősen ambiciózusnak tűnik, főként annak fényében, hogy a párt támogatottságát már jó ideje öt százalék, azaz a parlamenti küszöb alá mérik. Ismert: mindeddig az ugyancsak csekély támogatottságú Párbeszéd jelezte, hogy önállóan méretné meg magát az EP-választáson.

Arra készülünk, hogy egyedül is meg tudjuk ugorni ezt a feladatot. Nem akarunk senkinél kuncsorogni, másoktól függni– hangoztatták a Magyar Nemzetnek az MSZP elnökségében a 2024-es EP-választásról. 

A lap forrásai közölték: a megméretésen saját listával és listavezetővel, saját kampánnyal, önállóan terveznek indulni. Az eredményt illetően a szocialisták elnökségében úgy fogalmaztak, hogy egy mandátumra minimum számítanak, de nem zárják ki a kettőt sem. Felvetésünkre forrásaink azt mondták: az alapvető szándék az önálló indulás, amit legfeljebb egy újabb, teljes hatpárti összefogás írhat felül, amire „kategorikus nemet nem lehet mondani”. Kijelentették ugyanakkor, hogy más forgatókönyv, például részszövetségben való megmérettetés nem jöhet szóba.

Az MSZP önálló indulásának terve és az akár két EP-mandátum megszerzésére vonatkozó reménye meglehetősen ambiciózusnak tűnik annak fényé­ben, hogy a párt támogatottságát már jó ideje öt százalék, azaz a parlamenti küszöb alá mérik.

Ugyancsak öt százalék szükséges az Európai Parlamentbe való bejutáshoz. 

Nem túl biztató körülmény az sem, hogy a párt EP-képviselőinek a száma az első, 2004-es európai parlamenti választás óta folyamatosan csökken, gyakorlatilag minden választáskor megfeleződött frakciójuk létszáma. Az MSZP 2004-ben még nem kevesebb, mint kilenc képviselőt juttatott az EP-be, 2009-ben négyet, 2014-ben már csak kettőt, míg legutóbb 2019-ben csupán egyet, Ujhelyi István személyében.

Ismert: eddig a csekély vagy inkább kimutathatatlan támogatottságú Párbeszéd jelezte, hogy önállóan indulna az EP-választáson. Ezt Tordai Bence, a párt országgyűlési frakcióvezetője, várható társelnöke egy minapi interjúban közölte. Mint fogalmazott: 

Ez most egy olyan időszak, amelyben mindenki keresheti a saját útját és megmutathatja az erejét. Az EP-választás listás, teljesen arányos rendszer, tehát nincs ennél jobb alkalom arra sem, hogy felmérjük az erőnket, és kipróbáljuk, hogy mi mennyire működik. Nekünk már van egy országos és európai kitekintésben is kiválóan alkalmas listavezetőnk Jávor Benedek személyé­ben, és megvan a saját üzenetünk is

 – hangoztatta Tordai, aki egyúttal bele is szállt a zöldpártként riválisnak tekinthető LMP-be, amit a DK zöldtagozatának nevezett.

Ezt nem is hagyta szó nélkül az LMP frakcióvezetője, Ungár Péter sem, aki szerint „kevés szánalmasabb és fölöslegesebb, az ellenzék teljes hasztalanságát igazoló dolgot tudok elképzelni, mint ha a negyedik kétharmadot hozó súlyos vereség után két héttel a parlamenti küszöböt együtt jelenleg át nem lépő két zöldpárt egymással kezd el keménykedni”. Ungár hozzátette azt is:

„Tordai Bence leendő Párbeszéd-társelnök interjújára csak annyit reagálnánk: örülünk, hogy a Párbeszéd a tizedik születésnapján úgy döntött, hogy egyszer elindul önállóan egy választáson.”

A súlyos áprilisi vereség után minden jel szerint megindult a helyezkedés a baloldalon. Kiszelly Zoltán a Magyar Nemzetnek nemrég ugyanis arról beszélt: egyáltalán nem biztos, hogy Tordaiék komolyan gondolják a külön indulást. 

„Az egy százalék körüli eredmény optimista becslés számukra, azzal biztosan nem jutnak be az EP-be, viszont az az egy százalék hiányozhat a baloldalnak. Azzal számolhatnak Karácsonyék, hogy a külön indulásuk belengetésével befutó helyet tudnak kialkudni legalább a párbeszédes Jávor Benedeknek” – vélekedett a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója.

Borítókép: Két törpe: az MSZP és a Párbeszéd vezetői, Tóth Bertalan és Szabó Tímea / MTI / Soós Lajos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában