Alakuló ülés

2022.04.27. 12:59

Megállapodás hiányában a házelnök tesz javaslatot a tisztségekre

A kormánypártok fenntartják korábbi javaslatukat, hogy a tisztségeket kétharmad-egyharmad arányban osszák el a kormányoldal és az ellenzék között.

Nem született megállapodás az Országgyűlésbe jutott pártok között a tisztségekről, így arra a házelnök tesz majd javaslatot - mondta a szerdai tanácskozást követően Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője újságíróknak.

A politikus kijelentette: a kormánypártok fenntartják korábbi javaslatukat, hogy a tisztségeket kétharmad-egyharmad arányban osszák el a kormányoldal és az ellenzék között, annak ellenére, hogy az ellenzékiek létszáma csökkent a négy évvel korábbihoz képest. Ezt korrektnek, mandátumarányosnak és fairnek ítélte.

Kijelentette: a baloldali pártoknak szerinte "eszük ágában nem volt megállapodni". Kocsis Máté megítélése szerint ezt bizonyítja, hogy a hat baloldali frakcióvezetőből öt nem volt jelen.

Megerősítette: a bizottsági tisztségek és helyek harmadát, míg a jegyzői helyek felét ajánlották fel a kormánypártok az ellenzéknek. Ám utóbbiak új javaslatot kértek, holott négy éve nagyobb létszámmal elfogadták ugyanezt az ajánlatot - tette hozzá.

Úgy értékelt: a baloldali pártok szerinte Kövér László házelnököt kezdik majd okolni, hogy nem kapják meg a kellő számú tisztséget, "pedig meg fogják".

A reggeli Gyurcsány Ferenc-féle eligazításnak ez volt a célja, számítottunk erre a forgatókönyvre - mondta a baloldali pártok magatartásáról.

Úgy összegzett: a Fidesz az udvariasság és a politikai korrektség jegyében még ebben a hangulatban is azt kéri az ellenzéktől, minden őket megillető helyet töltsenek be, hajtsák végre a választók akaratát és képviseljék azokat az embereket, akik rájuk szavaztak, ne maradjanak távol a parlamenti munkától.

Kérdésre válaszolva Kocsis Máté beszélt arról is, úgy látja, hogy a baloldali pártok között még olyan alapvető kérdésekben sincs egyezség, hogy ki hova üljön a parlamentben. Azt mondta, rendkívül nagy marakodást lát, és hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök próbálja egyben tartani ezt a baloldali listát, hiszen mindenféle tárgyalásokra derül fény a sajtóban.

Azt sem fogadják el a baloldali ellenzéki pártok, ami négy éven keresztül jó volt. Képzelhetik, milyen állapotban vannak - fogalmazott.

Kocsis Máté úgy értékelt: "ezek az emberek nem a választókat akarják képviselni, ezek az emberek a saját boldogulásuknak tekintik a parlamenti képviselői helyet".

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke arról beszélt, az ülésről távozó baloldali képviselők jelezték, hogy eljuttatják javaslataikat a kormányoldalnak, "magyarán szólva ez a cirkusz elsősorban a médiának szól".

Azt hangsúlyozta, szerintük nem frakciók, hanem választási listák alapján kellene elosztani a megbízatásokat. Jelezte: parlamenti alelnöknek Dúró Dórát jelöli pártja, amely szeretné a nemzetbiztonsági és a vállalkozásfejlesztési bizottság elnöki posztját megkapni.

Dúró Dóra elnökhelyettes jelezte: a képviselői esküjüket egyelőre letenni nem kívánó momentumosokat nem számítva az ellenzékre adott szavazatok ötödét szerezte meg a Mi Hazánk, ezért ők ennek alapján tartanak igényt posztokra.

Hozzátette: így hét tisztség és 13-14 bizottsági hely járna a Mi Hazánknak, de ők ennél kevesebbet kérnek, hogy a posztok mindegyikét felelősségteljesen tudják betölteni, ellátni; előbbiből ötre, utóbbiak közül a szerintük nekik járó mennyiség felére tartanak igényt.

Hangsúlyozta: pártjának "saját legitimitása van", miközben a baloldalon több párt sem tudott volna önállóan a parlamentbe jutni vagy "kölcsönkért" képviselőt másik szervezettől, azaz "nem frakcióban gondolkodnak".

Borítókép: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője nyilatkozik a sajtónak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő második tárgyalás után az Országházban 2022. április 27-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában