Orosz–ukrán háború

2022.03.08. 11:12

Szentkirályi: a kormány mindent megtesz a magyarok védelme érdekében

A cél az, hogy enyhítsük a kárpátaljai humanitárius válságot – mondta a kormányszóvivő.

A kormány mindent megtesz a magyar emberek védelme érdekében

– jelentette ki a kormányszóvivő kedd reggel Budapesten a Magyar Máltai Szeretetszolgálat logisztikai központjában, ahonnan egy adományokat szállító teherautó indult Ukrajnába.

Szentkirályi Alexandra a magyar emberek védelme legfontosabb zálogának nevezte az, hogy Magyarország semmilyen módon nem keveredik bele egy háborús konfliktusba. Úgy fogalmazott: ott, ahová ez a teherautó megy, leginkább békére lenne szükség.

A kormányszóvivő méltatta a határ menti összefogást, amelyben a rendőrség, a katasztrófavédelem, a segélyszervezetek, az önkormányzatok és kormányhivatalok munkatársai, valamint az önkéntesek mind azért dolgoznak, hogy az Ukrajnából menekülők minél emberibb bánásmódot kaphassanak a magyar oldalon.

Magyarország emberségből jelesre vizsgázik ezekben a napokban – jelentette ki.

Szentkirályi Alexandra rámutatott: Magyarországnak segítenie kell azokat, akik átjönnek a határon, de azokat is, akik otthon maradnak.

Ezért a kormány a hárommilliárd forinttal támogatott hat karitatív szervezet mellett a Hungary Helps programon keresztül 1,35 milliárd forint támogatást nyújt a kárpátaljai térségben a helyi közösségek, valamint az ott tartózkodó belső menekültek megsegítésére.

A cél az, hogy enyhítsük a kárpátaljai humanitárius válságot – emelte ki a kormányszóvivő.

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkára hangsúlyozta: mivel Magyarország az első biztonságos országnak számít az ukrajnai válság esetében, a menekülteket befogadja. Ugyanakkor minden lehetőséget és segítséget megadnak azoknak a családoknak is, akik szeretnének szülőföldjükön megmaradni – fűzte hozzá.

Az államtitkár jelezte: a Hungary Helps program az elmúlt öt évben a világ ötven országában több mint félmillió embernek segített humanitárius katasztrófahelyzetek átvészelésében, a szülőföldön való megmaradásban.

Hozzátette: Magyarország története legnagyobb humanitárius segítségnyújtási programját indította el az ukrajnai menekültek megsegítésére. Köszönetet mondott a kárpátaljaiakat segítő Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, a Református Szeretetszolgálatnak, a Baptista Szeretetszolgálatnak, a Katolikus Karitásznak és a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyének.

Azbej Tristan a nemzetközi nőnap alkalmából külön köszöntötte a humanitárius válság kezelésében részt vevő nőket.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke közölte: a határon való könnyebb átkelés érdekében kisebb teherautókkal, de gyakrabban, akár napi két-három szállítmánnyal juttatják el az adományokat Ukrajnába.

Borítókép: Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő beszél a Magyar Máltai Szeretetszolgálat logisztikai központjában, ahonnan egy adományokat szállító teherautó indult Ukrajnába 2022. március 8-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában