Nem az első kínos eset

2022.02.25. 21:18

Márki-Zay nem tudja, hogy kinek az elhurcolására emlékezünk

A baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint Kovács Béla helyett Kovács Imre elhurcolására emlékezünk a kommunizmus áldozatainak emléknapján.

Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje Hódmezővásárhelyen tartott megemlékezést a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából, ám összekeverte Kovács Béla egykori kisgazda minisztert – akinek az 1947-es elhurcolására emlékezve tartják február 25-én az emléknapot – és Kovács Imre néhai parasztpárti politikust

- írja a Magyar Nemzet.

Az eseményt Márki-Zay Péter – szokásához híven – a Facebook-oldalán is közvetítette, aminek az elején hangzik el az ominózus mondat.

Nem ez az első kínos esete Márki-Zaynak az emléknaphoz kapcsolódóan. Ahogy azt megírtuk, a baloldal miniszterelnök-jelöltje Hódmezővásárhelyre egy nagyszabású rendezvényt szervezett erre a napra, azonban szó sincs megemlékezésről. Márki-Zay a 2018-as polgármesterré választását ünnepli meg Hódmezővásárhelyen a nagyszabású rendezvénnyel.

Borítókép: Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnöke sajtótájékoztatót tart az Országház előtt 2021. október 8-án. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában