Ellentmondó részletek

2022.01.21. 10:03

Gyermekbántalmazással hozták összefüggésbe Hadházy Ákost

Az édesapa szerint 2005-ben többször is megverte a fiát a politikus nevelőapa.

Korábban többször bántalmazta nevelt fiát Hadházy Ákos országgyűlési képviselő – írja a Nevelőapa Blog, dokumentumokkal, orvosi látlelettel alátámasztva. A cikket a baloldali Propeller hírportál vette észre, és némi kommentárral részletesen közölte.

Az ügy még 2005-ben történt,

ekkor Hadházy Ákos nevelt gyermekét a családi nyaraláson úgy megütötte, hogy össze kellett varrni a gyerek fején a sebet

- állította az akkor ötéves fiú édesapja, aki ezt követően fél évig küzdött a hatóságokkal eredménytelenül, sőt majdnem rágalmazásért indítottak ellene eljárást.

Az állítólagos bántalmazás után 2005 október elsején orvosi látlelet is készült – ezt a blog be is másolta a cikkhez – amelyben az is szerepel, hogy az apa elmondása szerint a nevelőapja – azaz Hadházy Ákos - ütötte meg a kisfiút néhány nappal korábban. A szeptemberi eset nem a semmiből jött, már 2005 júniusában az édesapa jelzett a gyámhatóságnak, hogy a gyermekük anyja nem a válási megállapodásnak megfelelően neveli gyermeküket, a láthatás jogát korlátozza. Az anya a dokumentum szerint meg is fenyegette az apát, hogy nem fogja látni a gyermeket. Szekszárdon az ügyre szinte mindenki emlékszik, a bántalmazás után lett a Fidesz színeiben képviselő Hadházy, majd jó vamzerként megpróbálta felnyomni  fideszes barátait a trafikügyben – fogalmazott cikkében a Nevelőapa Blog.

Az édesapa szeptemberben újabb levelet írt a gyámhatóságnak, amiben már kitért a bántalmazásra is, és újabb vizsgálatot követelt. "Zárójelben szeretném megjegyezni, hogy X elmondása szerint volt nejem férje a különböző testi fenyítési formákat akkor alkalmazza, ha az édesanya nincs otthon vagy nincs a közelben" – olvasható a levélben. Októberben az apát meghallgatta a gyámhatóság, ekkor is elmondta, hogy

fiát nem először bántották, és részletesen leírta az esetet, amikor sapkában kapta meg nyár végén a gyereket, hogy ne vegye észre a sebet a fején.

Majd egy 2005 október 3-i jegyzőkönyvrészletet idéz a blog, amely szerint 2005 november 17-én a szekszárdi gyermekjóléti központ munkatársa Horváth József írt egy véleményt, ami azt tartalmazta, hogy „ő nem lát semmilyen problémát, Hadházy tagadja a verést, az óvodában sem éreznek semmit, bár az igaz, hogy néha bepisil…” Fontos része a jelentésnek, hogy kiderült, Hadházy nem vesz részt  gyerek nevelésében, tehát nem tartja magát nevelőapának.

Azt is tartalmazza a jelentés, hogy az édesanya nem hajlandó az édesapával együtt egy asztalnál megbeszélni a gyermek helyzetét.

2005 november 21-én hallgatták meg Hadházy Ákost és a feleségét, az anyát, a jegyzőkönyvben mindent tagadnak, sőt ellentámadásba  lendültek. Az anya vádolta meg bántalmazással az édesapát. Megemlítette az anya azt is, hogy pszichológushoz viszi majd a gyermeket, mert bepisil. Horváthné Mihályi Veronika a gyámügyi vezető, és főntanácsos a megszüntető határozat ellenére “hivatalból” a Városi Ügyészségre terjesztett fel Hadházy Ákos gyerekbántalmazási ügyét. A jelentésben azt is leírta, hogy Hadházy Ákos rágalmazásnak és zaklatásnak tekinti az esetet.

A blog szerint a jegyzőkönyv után nagy meglepetésre mégis elutasította a további vizsgálatot a Szekszárd Megyei Jogú város jegyzője, leírták, hogy kizárható a nevelőapa bántalmazó tevékenysége. Van ugyan egy kiskorú vallomás, de az nem ér semmit.

December 15-én az apa megfellebbezte a döntést, de két héttel később a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasították. Akár megütötték a gyereket, akár nem, az édesapa minden fórumon elbukott, ahogy az ügyre jobban rálátó helyiek mondják, lényegében esélyük sem volt, hiszen már az eljárás kezdetekor leszóltak, hogy nem kell ezzel az üggyel foglalkozni – állítja a Nevelőapa Blog. Felteszik a kérdést, vajon miért nem beszélt az ügyről soha Hadházy Ákos? Majd azt írjták: kíváncsian várjuk a részletes beismerő vallomást. Vajon 17 év múltán kiáll-e a bántalmazott? A cikk végén az ügy folytatását ígérte a blog. A Propeller kérdéseket intézett Hadházy Ákoshoz, és válasz esetén szintén folytatást ígért.

Borítókép: Hadházy Ákos, az LMP társelnöke az ellenzéki tárgyalásokról tartott sajtótájékoztatón a Képviselői Irodaház előtt 2018. március 20-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában