Ellentmondó elképzelések

2022.01.03. 06:09

Baloldali össztűz alatt áll a minimálbér

Kormányzati osztogatásnak nevezte legutóbbi, újévi beszédében a minimálbért Márki-Zay Péter. A kormánypárti szavazókat a Covid–19 által megtizedelt időseknek, a vidékieket pedig trágyával etetett gombáknak nevező baloldali miniszterelnök-jelölt korábban nyíltan ellenezte a minimálbért, később annak emelését tartotta károsnak. Gyurcsány Ferenc pártjának is szúrja a szemét a minimálbér-emelés, és továbbra is az európai minimálbér szlogenjével vezetik félre az embereket. Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a Magyar Nemzet megkeresésére felháborítónak nevezte a munkavállalók keresetével kapcsolatos baloldali hozzáállást.

– Folyamatosan félrevezeti a választókat a baloldal a különböző, egymásnak rendszeresen ellentmondó elképzeléseivel a minimálbér sorsáról – értékelte a Magyar Nemzetnek Palkovics Imre az elmúlt időszakban napvilágot látott baloldali terveket. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke felidézte:

A baloldali ígérgetések súlyos hitelességi gondokkal terheltek, ezzel szemben tény, hogy a minimálbér idén bruttó 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra nőtt, ami jelentős, csaknem húszszázalékos emelkedést jelent.

Így érdemi hatással lesz a magasabb keresetűek bérére, de közelít az európai minimálbérként emlegetett uniós ajánlásokban szereplő módszertanhoz is.

Ismert, a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter korábban feleslegesnek nevezte a minimálbért.

Ahogy fogalmazott, „én gazdasági kérdésekben roppant liberális vagyok, én nem feltétlenül tartom szükségesnek a minimálbért se.” Márki-Zay azóta több, egymásnak ellentmondó véleményt is megfogalmazott a minimálbérről. Egyfelől ígéretet tett emelésére, másfelől károsnak tartotta a kötelező legkisebb bér jelentős növelését.

Legutóbbi, újévi beszédében ugyanakkor ismét korábbi, minimálbér-ellenes álláspontjához közelítve kormányzati pénzosztásnak bélyegezte a több százezer magyar ember életszínvonalának javulását hozó, majd húszszázalékos minimálbér-emelést.

A vidéki embereket trágyával etetett gombákként, a kormánypárti szavazókat pedig a Covid–19 által megtizedelt idősekként emlegető kormányfőjelölt minimálbér-ellenessége mellett kiállt a teljes baloldal: tavaly év végén nem szavazták meg képviselőik a minimálbérek emeléséhez szükséges, de a vállalkozásokat, elsősorban a hazai kis- és középvállalkozásokat segítő, a béremelések fedezetéül szolgáló adócsökkentéseket.

A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal az egyre nyilvánvalóbb minimálbér-ellenességét a múlt héten némileg megpróbálta finomítani a hatpárti közös gazdasági programtervezetének bemutatásakor.

Ígéretük szerint az alacsony keresetűeknél visszavezetnék az adójóváírást, a többkulcsos személyi-jövedelemadózási rendszert és bevezetnék az európai minimálbért. ­Varju László, a Gyurcsány-párt politikusa arról beszélt, ha az idei választásokon nyernek, kiharcolják a minden kormányra és tagállamra kötelező érvényű európai minimálbért.

Szó sincs minden tagállamra és kormányra kötelező érvényű és összegű európai minimálbérről, amelyet már az uniós politikusok is számtalanszor világossá tettek. Ez a hazugságáradat nem más, mint a választók tudatos félrevezetése, amely régóta visszaköszön a baloldali kampányokban

– értékelt Palkovics Imre. Az országos szakszervezeti konföderáció vezetője világossá tette:

az európai minimálbérként emlegetett uniós irányelvjavaslat mindössze ajánlásokat fogalmaz meg a tagállamoknak a kötelező legkisebb bér megállapításának módszeréről.

Az Európai Unió intézményei már többször világossá tették, hogy az egymástól eltérő tagállami gyakorlatokat nem kívánják felülbírálni.

Palkovics Imre hangsúlyozta, azzal, hogy a baloldal az uniós intézmények kezébe adná a döntést a tagállamok minimálbéréről, lebontaná az EU által is támogatott szociális párbeszéd fontos elemét, vagyis azt, hogy a szakszervezetek és a munkáltatói érdekképviseletek egyezzenek meg a kötelező legkisebb bérről. Ez pedig szöges ellentétben áll az Európai Unió szándékával.

Borítókép: Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje (k) és az ellenzék közös képviselőjelöltjei az ellenzéki pártok Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott megemlékezésén, az Andrássy úton az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában