biztonságpolitika

2021.11.09. 15:11

Tajvan rugalmas védelem kiépítésére törekszik Kínával szemben

Egyre fokozódik Kína szürke zónabéli fenyegetése – derült ki egy kedden nyilvánosságra hozott védelmi jelentésből.

Cseu Kuo-cseng tajvani védelmi miniszter a jelentés bevezetőjében kiemelte, hogy

Kína továbbra sem mondott le a Tajvannal szembeni erőszak alkalmazásának lehetőségéről.

Szavai szerint Peking gyors ütemben erősítette meg katonai képességeit, miközben a világ a koronavírus-járvány kezelésével volt elfoglalva.

Emellett Kína arra is törekszik, hogy szürke zónabéli taktikákkal, például a tajvani katonai képességek leépítésével, kiberháborúval, propagandával és a közvélemény formálásával vegye át az ellenőrzést a sziget felett.

Tekintettel a súlyos biztonsági fenyegetésre Tajvan sokoldalú, mobilis és gyors haderőt, erős és rugalmas nemzeti védelmet akar kiépíteni, hogy elrettentse Kínát egy esetleges háború megindításától. Cseu felidézte, hogy az önálló védelmi erő megteremtése érdekében például

elkezdték kifejleszteni saját védelmi célú tengeralattjárójukat.

A jelentésből kiderült, hogy Tajvan 2020 szeptembere és 2021 augusztusa között 554 olyan esetet tart számon, amikor a kínai légierő különböző gépei behatoltak a tajvani légvédelmi zónába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában