Magabiztosság

2021.11.23. 06:55

Biden 2024-ben is indulni akar az elnökválasztáson

Ezt Jen Pskai fehér házi szóvivő erősítette meg hétfőn újságíróknak nyilatkozva.

A 79 éves Joe Biden népszerűsége az utóbbi hónapokban jelentősen megcsappant, ami a Demokrata Párt berkeiben kérdéseket vetett fel azzal kapcsolatban, hogy törekedni fog-e egy második mandátum megszerzésére 2024-ben, vagy sem.

Igen fog. Ez a szándéka

- jelentette ki Psaki Bidenre célozva, aki az amerikai elnök repülőgépén, az Air Force One fedélzetén az észak-kaliforniai Fort Braggbe tartott egy hálaadás napi ünnepségre.

A demokratákat felrázta a virginiai kormányzóválasztási vereség és az, hogy New Jersey államban szoros versenyben nyert a hivatalban lévő jelölt, a demokrata Philip Murphy. Kérdések merültek fel azzal kapcsolatban is, hogy mennyire elfogadható jelölt lenne Kamala Harris jelenlegi alelnök, ha Biden mégsem indulna 2024-ben újraválasztásáért. Az USA TODAY/Suffolk Egyetem nemrég elvégzett felmérése szerint Harris 28 százalékos támogatottsággal rendelkezik.

Joe Biden a múlt héten rövid időre – egy óra huszonöt percre – a rajta altatásban végzett béltükrözés idejére átruházta jogköreit Kamala Harris alelnökre. Így az amerikai történelemben első alkalommal fordult elő, hogy nő látta el rövid ideig az Egyesült Államok elnökének teendőit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában