Ország-világ

2021.10.02. 11:24

Jakab két verőlegénye ellen megindult a rendőrségi eljárás

Jakab fojtogató testőre, és sofőrje ellen testi sértés miatt hivatalosan is megindult a rendőrségi eljárás. Ugyanakkor az áldozat, a kutyát sétáltató férfi ellen indított szabálysértési ügyet felfüggesztették. Öt tanú állítja egybehangzóan, hogy Jakab verőlegényei kezdték a provokációt, és a pártelnök sofőrje ütött először.

Kiderült, Jakab két verőlegénye is bántalmazta fizikailag azt a kutyasétáltató férfit, akire a Jobbik hajdúhadházi rendezvényén támadtak rá – írja a Ripost.

Mint arról korábban a lap beszámolt, Jakab Péter testőre fojtófogással vitte le a földre a kezében pórázt tartó férfit, most azonban arra is fény derült a meghallgatott tanúknak köszönhetően, hogy Jakab sofőrje, a párttól több mint negyvenmillió forintot bezsebelő Gulicska Mihály volt az aki először ütött.

A Ripost úgy értesült, hogy

Gulicska szemből támadt rá a férfira, és nyomban ütlegelni is kezdte.

Ezután jelent meg a testőr, aki hátulról fojtófogást alkalmazva vitte földre áldozatát.

A rendőrségen mindkettőjük, a testőr, és Gulicska Mihály ellen is testi sértés és garázdaság miatt indult eljárás.

A rendőrség egy további férfit keres még, róla

öt tanú állítja, hogy életveszélyesen megfenyegette a kutyasétáltatót, azt mondta neki, hogy később megtalálják és elkapják.

Úgy tudják, ő is Jakab Péter egyik biztonsági embere, aki a fojtogató testőrrel együtt, egy autóval járt Jakab rendezvényeire és ma is árnyékként követi a Jobbik bukott pártelnökét.

A jövő héten a rendőrség szakértőt is kirendel az ügyben, ő a testi sértés súlyosságát fogja vizsgálni és azt, hogy a fojtogatás után maradt-e maradandó károsodás.

A testi sértés büntetési tétele, attól függően, hogy az okozott sérülés 8 napon belül vagy 8 napon túl gyógyul, 2 és 3 év közötti szabadságvesztéssel sújtható. Amennyiben azonban a testi sértés életveszélyt vagy halált okoz, már 2-8 év a büntetési tétel.

Jakab Péteréknek mindössze három tanújuk van, ketten közülük azonban érintettek is az ügyben, hiszen őellenük is eljárás indult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában