Ország-világ

2021.10.04. 12:07

Fidesz: a baloldal mindent újra tönkretehet az adóemelésekkel

A baloldal mindent újra tönkretehet az adóemelésekkel, minden eddigi gazdasági eredmény veszélybe kerülhet – mondta hétfői videónyilatkozatában a Fidesz szóvivője.

Zsigó Róbert az MTI-hez eljuttatott felvételen úgy fogalmazott:

a baloldalon ma is az a Gyurcsány Ferenc akar visszatérni a hatalomba, aki kormányzása alatt „agyonadóztatta” a vállalkozásokat, a kisvállalkozókat, a munkát és a dolgozókat is. Karácsony Gergely pedig a napokban azt is „elkotyogta”, hogy szeretné megemelni a társasági adókulcsot, mert szerinte „irreálisan alacsony adók vannak Magyarországon”

– tette hozzá.

A baloldal nem csak a levegőbe beszél, hiszen kormányzásuk alatt is egyik adóemelés követte a másikat. A válság idején is, ahelyett, hogy segítették volna a vállalkozásokat, inkább megemelték nekik a társasági adót – jelentette ki a fideszes politikus, hozzáfűtve: a kisvállalkozókat is „agyonnyomták” adókkal, a dolgozókkal a mostani jövedelemadó több mint dupláját fizettették.

Zsigó Róbert megjegyezte:

a járvány alatt a baloldali vezetésű települések ahelyett, hogy segítették volna a vállalkozásokat, adókat emeltek nekik.

Ne hagyjuk, hogy a baloldal veszélybe sodorja az eddigi eredményeinket – szólított fel a szóvivő.

Hangsúlyozta, hogy a Fidesz kormányzása óta csökkenek az adók, és amióta csökkennek az adók, azóta nő a gazdaság, a foglalkoztatás és nőnek a bérek is.

Állítsuk meg azokat, akik mindezt tönkretennék, Stop, Gyurcsány!, Stop, Karácsony!

– zárta szavait Zsigó Róbert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában