Járvány

2021.10.13. 06:24

Belehalt a fertőzésbe egy fogva tartott egykori miniszter Venezuelában

Raúl Baduel Hugo Chávez egykori venezuelai elnök egyik legközelebbi bizalmasa volt, 2004-től 2007-ig ő volt a hadsereg főparancsnoka.

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe a fogva tartott Raúl Baduel, Venezuela egykori védelmi minisztere, nyugalmazott tábornok – tudatta helyi idő szerint kedden a caracasi főügyész.

„Sajnálattal tudatjuk, hogy Raúl Isaias Baduel a Covid-19 okozta szív- és légzésleállás miatt életét vesztette, annak dacára, hogy megkapta a megfelelő orvosi ellátást és a vírus elleni oltás első adagját is” – közölte Tarek Saab legfőbb ügyész.

Baduelt az ellenzék politikai fogolynak tekintette. Saab arról nem nyilatkozott, hogy az egykori tábornok kórházban vagy börtönben halt meg. Jogvédők szerint haláláért a kormány a felelős.

„Raúl Isaias Baduel halálával immár tízre emelkedett a fogságban elhunyt politikai foglyok száma” – írta a Twitteren Gonzalo Himiob emberi jogi aktivista, kiemelve, hogy minden fogva tartott életéért és haláláért az állam felel.

Baudel Hugo Chávez egykori venezuelai elnök egyik legközelebbi bizalmasa volt, 2004-től 2007-ig ő volt a hadsereg főparancsnoka. 2009-ben vették őrizetbe korrupciós vádakkal, miután szembekerült az országot irányító Venezuelai Egyesült Szocialista Párt vezetésével és személyesen Chávezzel is. Ellenezte ugyanis a később népszavazáson is elutasított alkotmánymódosítást, amely megerősítette volna az elnök jogköreit, és eltörölte volna az állami vezetők, így Chávez újraválaszthatóságának korlátait. Baduel ezt követően az ellenzék egyik vezéralakja lett, mert úgy ítélte meg, hogy az elnök tekintélyelvű kormányzást épít ki, és romba dönti az országot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában