Demonstráció

2021.10.04. 12:53

Az abortusz ellen tüntettek Mexikóban

Több ezren tüntettek vasárnap Mexikóvárosban az abortusz legalizációja ellen – jelentették hírügynökségek.

A nagyrészt vallási szervezetek által rendezett demonstráció szervezői azt közölték, hogy támogatóik az ország több más városában is az utcára vonultak.

A mexikói legfelsőbb bíróság szeptember elején minősítette alkotmányellenesnek az abortusz teljes tilalmáról szóló jogszabályt. A latin-amerikai ország 31 államából mind ez idáig csak négyben, illetve Mexikóvárosban engedélyezték az abortuszt, a terhesség tizenkettedik hetéig.

Az ítélet értelmében a 126 milliós Mexikóban – amely a világ második legnagyobb római katolikus többségű országa – az abortusz többé nem számít bűncselekménynek a terhesség korai szakaszában, nemi erőszak esetén, valamint akkor, ha a nő egészsége veszélyben van vagy a magzat valószínűsíthetően fogyatékosságban szenved.

A bírósági döntés ugyanakkor nem határozza meg, mit értenek a terhesség korai szakasza alatt, amelyet így az államok a saját hatáskörükön belül dönthetnek el.

A legfelsőbb bíróság adatai szerint Mexikóban évente 750 ezer és egymillió között van az illegális abortuszok száma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában