Ország-világ

2021.09.21. 15:23

Belső szabotázs is okozhatta a baloldali előválasztási rendszer leállását

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke szerint tudatosan hagyhattak nyitva egy informatikai kaput, amely az előválasztási rendszer leállását okozhatta. A belső szabotázs már a negyedik baloldali narratíva a Fidesz által csupán saját bénázásnak titulált előválasztási rendszer leállásának magyarázatára.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke arról beszélt hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy akár belső szabotázs is okozhatta az előválasztási rendszer leállását – írja a Magyar Nemzet.

Az informatikai rendszerben egy kapun keresztül – nem vagyok informatikus, tehát ennél bővebben nem mennék bele –, (…) de egy elég komoly támadás érte a rendszert. Ez a kapu pedig nem véletlenül maradt nyitva. Az, hogy ez most pontosan hogyan történt, ha jól tudom, akkor feljelentés is lesz az ügyben, de az Országos Előválasztási Bizottság az, amelyik vizsgálja.

Tóth a visszakérdezésre, miszerint belső szabotázsról volt-e szó, azt mondta, „ezt pontosan nem lehet tudni”, és nem cáfolta azt a felvetést sem, hogy „házon belülről indult-e esetleg a történet”.

A belső szabotázs már a negyedik narratíva, amellyel a baloldali összefogás megpróbálta magyarázni a Fidesz által csupán „saját bénázásnak” titulált előválasztási rendszerleállást.

Bedő Dávid, a Momentum politikusa hétfőn a Magyar Hangot tájékoztatta arról, hogy az ellenzék a héten feljelentést fog tenni a rendőrségen ismeretlen tettes ellen az előválasztást ért kínai hekkertámadás miatt. A politikus elmondta, hogy az elmúlt két nap folyamán tüzetesen megvizsgálták a rendszert és arra jutottak, hogy a technikai problémát külső támadás okozta, ami Kínából indult. Az ellenzék hat pártjának vezetői által közösen aláírt közleményben a korábbi narratíva még az volt, hogy

„a Karmelita kolostor urai” támadást indítottak az informatikai rendszer ellen. „A hatalom emberei megijedtek attól, hogy az emberek szombat reggel tömegesen akarják kinyilvánítani a véleményüket az előválasztáson, tömegesen kívánnak hitet tenni a változás mellett”

– írták a közleményben, amelyet azonban eddig semmilyen bizonyítékkal nem támasztották alá. Bedő Dávid, az Országos Előválasztási Bizottság momentumos tagja a kormánypártisággal nem vádolható Telexnek „nagyon valószínűtlennek” nevezte, hogy konkrét, kézzelfogható bizonyítékot találjanak arra nézve, hogy a kormány áll a támadás mögött, ennek ellenére a pártok szakemberei biztosak abban, hogy ez történt.

Szombaton, közvetlenül a rendszer leállását követően az ellenzéki erők első reakcióikban, a későbbiekhez képest még egy egészen másfajta narratívát próbáltak sugallni választóiknak. Eszerint nem külső támadás miatt fagyott le a rendszer, hanem a hatalmas érdeklődést nem tudta feldolgozni az informatikai háttér. Az Előválasztás 2021 hivatalos Facebook-odalán a következőket írták:

„Hatalmas siker az előválasztás – két órás leállás az erőforrás-bővítésért.” Ekkor még a „magyar demokrácia fontos sikerének” definiálták a leállást.

Miközben a baloldali előválasztás totális katasztrófába fulladásáért a baloldal szokásához híven már a kormányt támadja, úgy tűnik, hatalmas szervezési problémák állnak a háttérben. A Szárnyas Fejvadász Facebook-oldalán szombaton kora délelőtt, az előválasztás leállásának időpontjában felhívást tett közzé, amelyben „SOS-embereket”, illetve elektronikai eszközöket kerestek az előválasztás lebonyolításához.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában