Ország-világ

2021.08.22. 16:19

Éjjel érkezik Budapestre az afganisztáni mentőakcióban résztvevő első magyar gép

Vasárnap az esti órákban, várhatóan éjfél körül Budapestre érkezik Afganisztánból a mentőakcióban résztvevő első magyar repülőgép – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján.

Magyar Levente azt mondta, a repülőgéppel érkező embereket a magyar honvédek a halálból mentették ki. Nagy részük afgán, jelentős részük pedig magyar és amerikai állampolgár – közölte.

Az államtitkár közölte, amerikaiak tucatjait menekítik ki Afganisztánból azzal a jelentős légi kapacitással, amelyet a Magyar Honvédség ebben a mentőakcióban rendelkezésre bocsátott.

További részleteket akkor közölnek, amikor a kimenekítettek mindegyike biztonságban lesz, a mentőakció folytatódik – tette hozzá.

Magyar Levente kiemelte azt is, a kimenekítésre fordítható idő „rendkívül korlátozott”. Elő fog állni egy helyzet, amikor vagy az amerikaiak mondják, hogy vége, vagy a tálibok kezdik el a „fegyvernyugvás körülményeit megváltoztatni”.

Nem mindegy, hogy addig hány embert tudunk biztonságba helyezni. Magyar állampolgárokról és a magyar honvédek bajtársaivá vált afgánokról van szó – mondta, majd megjegyezte: „ennyit egyébként arról a vádról, hogy Magyarország és a magyar kormány humanitárius szempontokra érzéketlen”.

Magyar Levente kiemelte,

Magyarország egy mentőakciót folytat, a Magyar Honvédség évtizedek óta ilyen éles humanitárius bevetésen nem volt, konkrétan emberéleteket mentenek.

Az államtitkár elmondta, péntek délutánra hívta össze a NATO főtitkára a tanács miniszteri ülését, amelyen ő helyettesítette Szijjártó Péter külügyminisztert. A NATO ezekben a napokban éli át hetven éves fennállásának legsúlyosabb válságát – jelentette ki Magyar Levente, aki úgy fogalmazott: az ülés összehívása „tökéletesen felesleges is volt, hiszen mint halottnak a csók, utólag semmit nem tudunk javítani az afganisztáni helyzeten, azon a fiaskón, amit a Nyugat éppen ezekben a napokban elszenved”. Ezt se meg nem történtté, sem mérsékelni nem lehet most már. Egyedül a következmények elhárításáról tudunk beszélni – mondta Magyar Levente, hangsúlyozva: az első és legfontosabb feladat az emberi életek mentése.

Közölte, elfogadhatatlan az a helyzet a kabuli reptéren, hogy számos, kimenekítésre jogosult afgán állampolgár a tálibokon átverekedve magát elér a reptérre, de ott az amerikaiak feltartóztatják őket arra hivatkozva, hogy meg van telve a repülőtér. Ezt nem tudjuk elfogadni – szögezte le az államtitkár.

Magyar Levente közölte, a videókonferencián résztvevő amerikai külügyminiszternek elmondta: mindent eszközt vessenek be annak érdekében, hogy ez a helyzet megváltozzon. Szombaton észlelték azt, hogy elkezdték a magyar repülőgépekre igyekvő magyarokat és a velük szövetséges afgánokat „szivárgásszerűen” átengedni – tette hozzá.

Az államtitkár jelezte, dolgoznak azon az amerikaiakkal, hogy az emberek felgyorsult beengedése a kabuli reptérre fennmaradjon.

Elmondta, a NATO-ülésen felvetették azt is, hogy minden egyes Afganisztánnal határos országgal haladéktalanul fel kell venni a kapcsolatot, Európa biztonsága érdekében együtt kell működni velük, „akármit is gondolunk róluk”.

A tálibok „elkezdték kivillantani a foguk fehérjét”, Afganisztánból tömegek fognak Európa felé megindulni. Ezt csak úgy tudjuk kezelni, ha a helyszínen nyújtunk segítséget, először is azzal, hogy nem engedjük az embereket koordinálatlanul rázúdulni Európára

- fogalmazott az államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában