tragédia

2021.08.04. 08:26

Több tucatnyi halottja van egy Maliban történt közúti balesetnek

Negyvenegyen haltak meg Mali déli részén kedden egy közúti szerencsétlenségben, amelyben egy árut és piaci munkásokat szállító teherautó autóbusszal ütközött – közölte a nyugat-afrikai ország közlekedési minisztériuma.

Az ORTM állami műsorszolgáltató híradása szerint

a teherautó sofőrje egy durrdefekt miatt elvesztette ellenőrzését a jármű felett, amely emiatt a szemben haladó autóbusz útjába sodródott.

A Ségou városától mintegy 20 kilométerre, Zambougou településnél bekövetkezett ütközés ereje a világhálón fellelhető felvételek szerint

szétnyírta az autóbusz elejét, és nagy mennyiségű törmelékkel terítette be az utat.

A halálos áldozatokon túl 33 ember sérült meg az ütközésben – mondta el Mohamedoune Ould Mamouni, a közlekedési tárca szóvivője telefonon.

A földrészek közül messze Afrikában a legveszélyesebbek az utak, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikája szerint 100 ezer lakosra 26, közúti balesetből származó haláleset jut.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában