Ország-világ

2021.07.26. 05:58

Hollik: a népakarat erős kinyilvánítását kell közvetíteni az EU-nak

A gyermekvédelmi népszavazás az egyetlen módja annak, hogy a magyar kormány megvédje a gyermekvédelmi törvényt – közölte a Magyar Nemzettel Hollik István. A Fidesz kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: a Fidesz–KDNP-kormány a magyar nemzeti érdeket képviseli, és ettől semmilyen eszközzel sem tántorítható el.

Fotós: Soós Lajos

– Felmerült egy új körülmény a nemzeti konzultáció elindítása óta, mégpedig a brüsszeli kötelezettségszegési eljárás, amely újabb szintet jelent a nemzetközi porondon. Így – 2016-hoz, a kötelező migránskvóta kérdéséhez hasonlóan – a kormánynak is szüksége volt a legerősebb eszközre, a népszavazásra – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Fidesz kommunikációs igazgatója arra a kérdésre, miért jelentette be a népszavazást a kormány a gyermekvédelmi törvényről. Hollik István elmondta: ahhoz, hogy Magyarország meg tudja védeni a gyermekvédelmi törvényt,

a népakarat erős kinyilvánítását kell közvetítenünk az Európai Uniónak.

– Brüsszel nem hagyhatja figyelmen kívül a népszavazás intézményét, több millió magyar ember véleményét – érvelt a kormánypárti képviselő. Arról is beszélt, hogy a népszavazási kezdeményezés kapcsán ismertetett öt kérdés egy adott problémakört jár körbe, és alapvetően ezt kifogásolta Brüsszel. – Az Európai Unió azért indította el a kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, hogy ezt a törvényt visszavonjuk. Ugyanakkor

a köznevelés, az oktatáspolitika nemzeti hatáskörbe tartozik, így abba az uniós bürokratáknak semmi beleszólásuk nincs

– jelezte Hollik István. Hozzátette: ráadásul az unió alapjogi chartája rögzíti a szülők kizárólagos jogát arra, hogy megválasszák gyermekük nevelési módját, a magyar törvény pedig nem tesz mást, mint ezt elfogadja és rögzíti.

– Ameddig a Fidesz–KDNP-kormány irányíthatja az országot, addig egy dologra számítania kell Brüsszelnek: mi a magyar nemzeti érdeket fogjuk képviselni, ettől semmilyen eszközzel sem fognak tudni eltéríteni minket

– tette hozzá Hollik István.

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök a napokban jelentette be a gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazási kezdeményezést, amelynek öt kérdését IDE KATTINTVA tudja elolvasni. A kormányfő a népszavazás bejelentésekor arra kérte a magyarokat, hogy mind az öt kérdésre nemmel szavazzanak.

Borítóképünkön Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában