vádemelés nélkül

2021.07.19. 19:03

Hazatérhetett 19 év guantánamói fogság után egy marokkói férfi

Visszaküldtek hazájába egy 19 évig vádemelés nélkül fogva tartott marokkói férfit hétfőn a guantánamói börtöntáborból.

Az ötvenes éveiben járó Abdullatif Nasszer ügyében már 2016-ban arra jutott egy felülvizsgálati bizottság, hogy haza lehetne küldeni, mégis egészen mostanáig a fogolytáborban tartották.

Az időszakos felülvizsgálati bizottság korábban megállapította, hogy Nasszer fogva tartása már nem szükséges az Egyesült Államok nemzetbiztonságának védelme szempontjából – közölte a Pentagon hétfőn. A testület (2016 júliusában) azt javasolta, hogy engedélyezzék a férfi hazaküldését Marokkóba, de ezt a folyamatot már nem lehetett lezárni Barack Obama 2017-ben befejeződött elnöksége idején – tették hozzá a közleményben.

Röviddel Joe Biden elnök hivatalba lépése után a washingtoni Fehér Ház februárban azt közölte, hogy az új amerikai adminisztráció megvizsgálja a Kuba szigetén lévő guantánamói börtöntábor jövőjét azzal a céllal, hogy felújítsák a tábor bezárására vonatkozó korábbi elképzeléseket. Elődje, Donald Trump elnök – már hivatalba lépése előtt – úgy nyilatkozott, hogy nem tervez újabb foglyokat szabadon engedni Guantánamóról, mert ott szerinte „rendkívül veszélyes embereket őriznek, akiket nem lenne szabad visszaengedni a harcmezőkre”.

Annak esetleges veszélye, hogy a Guantánámóról elengedett foglyok újra terrorista tevékenységekbe kezdhetnek, régóta komoly aggályokat vet fel a szabadon bocsátásuk körüli vitákban. A Nemzeti Hírszerzési Igazgatóságnak (DNI) egy 2016-ban közzétett jelentése szerint az addig elengedett

728 őrizetes közül 17 százalék bizonyíthatóan, 12 százalék pedig gyaníthatóan újra részt vett az amerikai nemzetbiztonságra veszélyt jelentő, ellenséges tevékenységekben.

A guantánamói börtöntábor létesítését még George W. Bush egykori republikánus elnök rendelte el az Egyesült Államok elleni 2001. szeptember 11-i terrortámadások nyomán, hogy ott vallathassák az elfogott feltételezett ellenséges harcosokat. Működésének csúcspontján a börtönnek mintegy 800 foglya volt. Az őrizeteseket bírósági ítélet nélkül, terrorizmus vádja miatt tartották fogva, de vannak vagy voltak olyan foglyok is, akik ellen még vádat sem emeltek szabályosan. Nasszer távozása után

a börtönben jelenleg még 39 őrizetest tartanak fogva.

Abdullatif Nasszer az 1980-as években egy illegális, a szúfizmus tanait követő csoport tagja volt Marokkóban a Pentagonban vezetett dossziéja szerint. Csecsenföldi harcokhoz toborozták eredetileg 1996-ban, onnan került Afganisztánba, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik kiképzőtáborába. Az amerikai katonákkal vívott harcok közepette fogták el 2002 májusában, akkor került a guantánamói börtöntáborba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában