2021.04.05. 18:29
Színtiszta politikai haszonlesés volt az oltásellenes baloldali kampány
A baloldal emberéleteket követelő, hangulatkeltő kampánya a jövő évi választás eredményére is hatással lehet.
A baloldal kommunikációs pálfordulásai azt jelzik, hogy az év elején folytatott oltásellenes kampányuk színtiszta politikai haszonlesésből történt – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, aki szerint a baloldal vakcinák elleni hangulatkeltése a 2022-es választásra is hatással lehet.
Egyre több olyan eset lát napvilágot, miszerint többen a baloldal oltásellenes kampánya miatt, politikai okokból nem adatták be maguknak a vakcinát, majd nem sokkal később elkapták a vírust, és közülük sokan tragikus módon meghaltak.
Kézzelfoghatóan súlyos következménye van tehát annak, ami pár hónapja még csak félelem volt: a baloldali politikusok oltásellenes kampánya emberéleteket követelt
– jelentette ki Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
Mint azt korábbana Magyar Nemzet megírta, a baloldal belső folyamataira rálátó forrásaink szerint a baloldalon is kezdenek ráeszmélni, hogy a morálison túl politikai szempontból is rossz döntés volt az oltásellenes kampányba beleállni.
Dobrev Klára, a baloldal egyik potenciális miniszterelnök-jelöltje például országjárásáról hazatérve produkált pozitív koronavírustesztet, de még ezután is a keleti vakcinák ellen kampányolt, a koronavírusban tragikus módon elhunyt Penz András, a Demokratikus Koalíció politikusa pedig maga is részt vett az oltásellenes hangulat kialakításában. Halála után a Facebook-oldaláról megpróbálták mihamarabb eltávolítani az ilyen jellegű bejegyzéseket.
Deák Dániel szerint a baloldali hangulatkeltés ellenére az ellenzéki szavazók látják ismerőseiken, barátaikon és családtagjaikon példáján, hogy a keleti vakcinák biztonságosak és hatásosak, így
egyre többen kezdenek kételkedni azokban a baloldali politikusokban, akik a keleti oltóanyagok ellen folytattak lejáratókampányt hosszú hónapokon keresztül.
– Nem meglepő tehát, hogy már a baloldalon belül is súlyos vita alakult ki amiatt, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette DK még mindig a keleti oltóanyagok ellen kampányol, miközben a többi baloldali párt vagy nem szólal meg ez ügyben, vagy egyenesen a keleti oltóanyagok biztonságosságáról beszél – mutat rá az elemző.
A baloldal emberéleteket követelő, hangulatkeltő kampánya a jövő évi választás eredményére is hatással lehet.
hasonló politikai fordulatot tapasztalhattunk a 2015-ös migrációs válság kapcsán is: a baloldali politikusok kezdetben egységesen támadták a kormány bevándorlásellenes intézkedéseit, kritizálták a déli határfal felépítését, majd amikor látták, hogy az emberek párthovatartozástól függetlenül támogatják ezeket az intézkedéseket, a választási kampány során már úgy tettek, mintha mindig is támogatták volna a bevándorlásellenes döntéseket.
A jelenlegi helyzethez hasonlóan akkor is a DK tartott ki eredeti álláspontja mellett:
míg akkor bevándorláspárti véleményt képviseltek, most az oltásellenes hangulatkeltéstől remélnek politikai hasznot.
Az elmúlt napok tragikus halálesetei láttán azonban súlyos erkölcsi mélységbe süllyedtek a baloldali pártok – jelentette ki Deák Dániel. A kommunikációs pálfordulások azt jelzik, hogy
az év elején folytatott oltásellenes baloldali kampány csupán színtiszta politikai haszonlesés volt, hiszen akkoriban többségben voltak az oltást megtagadók a lakosságon belül. Most, hogy az oltást pártolók kerültek többségbe, a baloldali politikusok nagy része felhagyott a vakcinák elleni kampánnyal.
Ennek a kommunikációs stratégiának ugyanakkor nagyon súlyos következményei lettek, aminek a 2022-es választási eredményre is hatása lesz: ahogyan a 2015-ös bevándorláspárti álláspontja miatt is megbüntették a választók a baloldalt,
az oltásellenes kampány miatt is csökkenhet a támogatottságuk a koronavírus-járvány elmúlásával.
Az emberek összegzik majd, hogy melyik politikai oldal hogyan viselkedett a krízishelyzet során – zárta gondolatait Deák Dániel.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten