Járvány

2021.03.03. 16:24

Nyomkövető karperecet kell hordania Malajziában a fertőzötteknek

Nyomkövető karperec viselésére kötelezik Malajziában március 11-től azokat, akiknek pozitív lett a koronavírus tesztjük – jelentette be szerdán Adham Baba egészségügyi miniszter.

A szerkezetet tíz napig kell viselnie az érintetteknek – mondta a miniszter, aki szerint bírsággal sújtják azokat, akik eltávolítják, manipulálják, megsemmisítik vagy elveszítik a karpereceket.

A nyomkövető eszköz viselésére vonatkozó kötelezettség azokra is kiterjed, akik kapcsolatba kerültek fertőzöttekkel.

Hasonló intézkedést vezettek be tavaly a szingapúri és a hongkongi hatóságok is. Malajziában a minap jelentették be a járvány feltartóztatását szolgáló, januárban bevezetett korlátozások további lazítását. Mindemellett az egészségügyi vészhelyzet továbbra is hatályban marad, egészen augusztusig.

A kormány kedden közölte, hogy a parlament sem fog ülésezni ez idő alatt,

bár az ország uralkodója a múlt héten ezt nem zárta ki. A 32 milliós országban a járvány kitörése óta mintegy 305 ezer fertőzöttet azonosítottak, akik közül 1114-en hunytak el a SARS-CoV-2 koronavírus okozta kórban (Covid-19). A gyógyultak száma meghaladja a 280 ezret.

Az oltási kampány február 24-én kezdődött, elsőként Muhyiddin Yassin malajziai miniszterelnök oltatta be magát. Eddig mintegy 53 ezer adag vakcinát adtak be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában