Ország-világ

2021.02.19. 19:47

Egy nap alatt ötmillió forinttal csökkent a szombathelyi nyilvános wc kivitelezési költsége

Tóth Kálmán baloldali frakcióvezető sajtóközleményben most arról számolt be, hogy ez a beruházás szerinte 5 millió forinttal kevesebb volt.

Nagy port kavart az a tegnapi cikk, mi szerint a baloldali városvezetés a 20 négyzetméternél kisebb alapterületű Fő téri illemhely rekonstrukciójára négyzetméterenként több mint 1 millió forintot fordított – adta hírül a Vaol.

Tóth Kálmán, a baloldali frakció vezetője ma hosszas közleményt küldött, amiben kitért arra is, hogy a tervezettnél ötmillió forinttal kevesebb összegből végezték el a Fő téri wc „újjáépítését”.

Ahogy arról a Vaol írt, a szerdán közzétett költségvetési rendelet-tervezetben a „Nyilvános illemhely felújítása” projekt költségvetési során 24 millió 862 ezer forint szerepel. A költségvetés legutolsó módosításáról januárban határozott Nemény András polgármester. A WC-beruházás 2020 novemberében befejeződött.

Kérdés: a baloldali frakcióvezető által leírt 5 millió forintos „megtakarítás” miért nem jelent meg másik költségvetési soron, trükközött-e ebben az önkormányzat? És ha igen, más sorokon is bújtatott-e el ilyen módon összegeket a baloldali városvezetés?

A kérdések azért fontosak, mert hónapok óta arról hallani, hogy a „kormányzati elvonások miatt” milyen nehéz költségvetési helyzetbe jutott a szombathelyi önkormányzat.

Egyébként a korábban az önkormányzat és Nemény András polgármester által is támogatott egyik helyi baloldali portál tavaly két alkalommal is beszámolt arról, hogy több mint 20 millió forintba került a Fő téri illemhely felújítása.

Érdekes módon, akkor nem emelte fel a szavát ez ellen a baloldali frakció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában