Ország-világ

2021.02.23. 08:24

Berlinben is szaporodnak az elégedetlen hangok Brüsszel vakcinabeszerzése miatt

Brüsszel azt remélte, hogy a közös vakcinabeszerzés a szolidaritást és az erőt jelképezi majd az unión belül, szemben az egyes EU-n kívüli országok, például az Egyesült Királyság és Izrael vakcinanacionalizmusával. Az unió el akarta kerülni, hogy a tagországok önálló beszerzési programjaikon keresztül egymással versengjenek, ám a közös intézkedés már a gyártócégekkel folytatott szerződések megkötésekor lassúnak bizonyult.

A tagállamok körében egyre csak szaporodnak az elégedetlenkedő hangok Ursula von der Leyen bizottsági elnök és az Európai Unió közös vakcinabeszerzési programját illetően, ami azonban meglepő, hogy a brüsszeli végrehajtó testület elnöknőjére saját hazájából, Németországból is egyre inkább záporoznak a kritikák, méghozzá a politikai paletta minden szegletéből – írja a Magyar Nemzet.

A bírálatok jó része ráadásul belülről érkezik, Angela Merkel német kancellár saját kormánykoalíciójából.

Markus Söder bajor miniszterelnök szinte hétről hétre csalódottságának ad hangot az unió oltási kampányával kapcsolatban, a minap azonban már a szociáldemokrata alkancellár, Olaf Scholz sem állhatta meg szó nélkül Brüsszel „egy helyben toporgását”.

A pénzügyminiszteri posztot is betöltő politikus ugyanis azzal vádolja az EU-t, hogy rosszul állította fel a prioritási sorrendet, s ez vezetett a lassú vakcinabeszerzéshez.

„Ha a bizottságnak több pénzre lett volna szüksége a vakcinákhoz, küldtünk volna”

– fogalmazott Scholz, utalva arra, hogy Brüsszel még tavaly decemberben is magabiztosan jelentette be: hamarosan érkezik a tagállamokba az oltóanyag.

Berlinben a frusztrációt egyébként elsősorban az okozhatja, hogy Németország még az EU-n belül is különösen lassan teljesít az oltási kampányával, ráadásul a kancellári választások közeledtével a szociáldemokraták kihasználják a lehetőséget, hogy a sikertelenséget az EU-val szoros kapcsolatban álló Kereszténydemokrata Unióra (CDU) fogják.

A kudarcot jól tükrözi, hogy míg Németország a lakosságának kevesebb, mint 6 százalékát oltotta be, ez az arány az Egyesült Királyságban mostanra már több mint 26 százalék.

A brit kormány még február 15-re tűzte ki azt a célt, hogy az elsőbbségi lista élén szereplő négy legveszélyeztetettebb lakossági csoport mindegyik tagja – körülbelül 15 millió ember – megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát. Sikerült is elérniük ezt a célt, hiszen a brit egészségügyi minisztérium múlt heti adatai szerint az első dózissal beoltottak száma meghaladta a 16 milliót. A csaknem 67 milliós lakosságú országban egyébként jelenleg átlagosan több mint 410 ezer oltást adnak be naponta az első dózisból.

A brit és az uniós oltási kampány között az az egyik fő különbség, hogy a britek már 2020 májusában százmillió adagot rendeltek az AstraZeneca vakcinájából, és a szerződésben egyértelműen meghatározták a szállítási dátumokat.

Ezzel szemben az EU csupán három hónappal később, augusztusban kötötte meg a szerződését a gyártócéggel, ráadásul a dokumentum nyitva hagyta annak a lehetőségét, hogy az oltóanyaggyártónak nem kell a megbeszélt időpontban szállítania, ha nem képes rá – nyilatkozta Gerd Kerkhoff beszerzési szakértő a Bild című német napilapnak. Mindenesetre a német sajtóban is egyre gyakrabban téma, hogy a brüsszeli vakcinabeszerzés még jóindulattal sem nevezhető sikeresnek, ennek pedig az állampolgárok isszák meg a levét, akiknek szinte kereken egy éve szigorú korlátozások között kell élniük mindennapjaikat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában