Ország-világ

2021.02.09. 06:27

Az MSZP elnöke is felvette a csokot

Noha az MSZP évek óta hevesen, valódi bolsevik retorikával támadja az Orbán-kormány által megteremtett családi otthonteremtési kedvezményt, Tóth Bertalan most szemrebbenés nélkül vette fel ezt a tízmilliós támogatást az államtól. A pártelnök számos ingatana mellett így egy újabb családi házzal is bővítette évről évre látványosan gyarapodó vagyonát.

Fotós: Koszticsák Szilárd

Fotós: Koszticsák Szilárd

Tóth Bertalan szegényellenes, a kárukra gazdagodik, elmélyíti a lakhatási válságot, sőt egyenesen a Fidesz csókosa. Legalábbis ezt mondhatnánk a szocialista pártelnökről, ha az MSZP propagandáját alkalmaznánk. A Magyar Nemzet aról ír, hogy

az országgyűlési képviselők napokban leadott, 2020-as vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy a szocialisták elnöke számos ingatlana után egy 154 négyzetméteres, pécsi családi ház felét is megvásárolta, a dokumentum alapján pedig a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) is felvette, így tízmillió forintnyi támogatáshoz jutott.

Tóth Bertalan eljárása meglehetősen visszatetsző annak fényében, hogy a csok 2015. júliusi bevezetése óta az MSZP hevesen, valódi bolsevik retorikával támadja az Orbán-kormány által bevezetett támogatási formát, annak idején pedig a szocialisták nemmel szavaztak az előterjesztésre.

Halmi József, az MSZP elnökségi tagja, a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi szövetségének elnöke például úgy fogalmazott a kedvezményről, hogy „a Fidesz 2010 óta kiemelten szegényellenes és vidékellenes politikát folytat”, és a csokkal „szintén a szegény embert és a közmunkást zárja ki a juttatásból”.

Bangóné Borbély Ildikó pedig úgy jellemezte a csokot, hogy az „zavaros és átláthatatlan, mert nem tudjuk, hogy mikor és milyen feltételekkel lehet igénybe venni”. Szerinte ugyanakkor „magyar fizetésből, minimálbéres fizetésből, közmunkás fizetésből a csokról álmodozni sem lehet”. Bangóné arról is beszélt, hogy a csok „nem megoldja, hanem tovább mélyíti a lakhatási válságot Magyarországon”, amit egy „mindenki számára elérhető bérlakásprogrammal, lakbértámogatási rendszerrel lehet megoldani”.

Harangozó Tamás is azt hangoztatta korábban, hogy a csok „nem érhető el azok számára, akiknek valóban szükségük lenne rá”, sőt kijelentette, hogy azt „csak a tehetős csókosok tudják majd igénybe venni”.

A videóhamisításról elhíresült Korózs Lajos pedig azt állította, hogy a csok „életidegen, mindenféle realitástól mentes, háttérszámításokat, elemzéseket nélkülöző elképzelés” és „ugyanolyan csapdává válhat, mint a devizahitelezés”.

A „szegénypárti” MSZP elnökéről egyébként érdemes még megjegyezni, hogy új családi háza mellett több pécsi ingatlan tulajdonosa, de vagyona részét képezi még egy erdő és egy hétvégi ház is.

Tóth Bertalannak van továbbá egy hárommillió forintos és egy 72 600 eurós életbiztosítása is – ezek értéke 2019-ben még 2,2 millió forint és 70 600 euró volt.

Ami pedig magát a csokot illeti: a Bajnai-kormány által megszüntetett szocpol helyébe lépő kedvezménnyel 2015-ös bevezetése óta eddig 159 ezren éltek, ami az átlagos gyerekszámmal kalkulálva csaknem hatszázezer magyar embert érint.

Mindeddig 82 ezer gyermek megszületését vállalták az igénybe vevő családok. A csokhoz járó kedvezményes hitel 2019 óta használt és új lakásra, házra egyaránt felvehető. A két gyermek után tízmillió forintos, három vagy több gyermek esetén 15 millió forintos kölcsönt gyermekeik után házastársak, élettársak és egyedülálló szülők, életkoruktól függetlenül igényelhetik. Ezt a támogatási formát használt lakás vásárlására és falusi csokhoz felvett támogatott kölcsönök céljából már csaknem 18 ezer család átlagosan 8,6 millió forintos összegben igényelte, több mint 155 milliárd forint értékben. A falusi csokot már mintegy 17 ezren kérelmezték, összesen 87,5 milliárd forint értékben (ez átlagosan 5,3 millió forintos igényt jelent). Ezt az ötezer fő alatti településeken igénybe vehető támogatási formát a kormány idén további településekre is kiterjesztette, így már csaknem 2700 településen érhető el.

Borítókép: Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában