Ország-világ

2021.01.14. 08:04

A Kúria új elnöke szerint a jó ítélkezés erősítheti a tekintélyt

Az új elnök szerint a hagyomány, a történelmi múlt eleve stabil alapot ad számukra, és tekintélyüket a mindennapi munkával kívánják erősíteni.

Varga Zs. András, a Kúria új elnöke szerint a jó ítélkezés erősítheti a tekintélyt. A Magyar Nemzet csütörtöki számában elmondta, hogy a hagyományokra építve folytatná a bírói munkát.

„Nekünk nem kell kitalálnunk, mi az a Kúria, nem kell kitalálnunk, mi a dolga egy ország legfelső általános hatáskörű bíróságának” – fogalmazott. Úgy vélekedett, hogy a hagyomány, a történelmi múlt eleve stabil alapot ad számukra, és tekintélyüket a mindennapi munkával kívánják erősíteni.

Az elnök szólt arról is: a magyar alaptörvény az elsődleges, ez határozza meg azt is, mikor kell az európai jogot alkalmazni az ügyekben. A testület készül arra, hogy a felújítás után visszaköltözik a Kúria eredeti, Kossuth téri épületébe.

A tekintéllyel kapcsolatban az új, kilenc évre hivatalba lépett elnök kifejtette: ez olyan érték, amely roppant sérülékeny. A tennivalóik között az első az lehet, hogy vigyáznak a megszerzett tekintélyre, óvják és igyekeznek minél inkább megerősíteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában