Ország-világ

2020.11.14. 09:50

Aki még mindig nem hiszi el, hogy van járvány, az nem látott Covidos beteget lélegeztetőgépen

„A legfontosabb, hogy ellaposítsuk a járványgörbét – éppen azért, hogy az egészségügyi rendszer terhelését csökkentsük. Ezért voltak rendkívül fontosak a bevezetett szigorú szabályozások.„ – mondta Bedros J. Róbert, a miniszterelnök főtanácsadója, a Szent Imre Kórház főigazgatója.

Hozzátette: jelenleg is óriási a nyomás a kórházakon, egészségügyi intézményeken, hiszen tombol a járvány. „Féltünk attól, hogy ha nem vezetnek be szigorúbb intézkedéseket, akkor a terhelés tovább fokozódik. Így azonban bízunk abban, hogy az egészségügy méltán helyt tud állni, hiszen minden feltétel adott és az orvosok, ápolók képzettsége is világszínvonalú.„ – hangsúlyozta. Azt azonban kiemelte, hogy a sikeres védekezéshez elengedhetetlen, hogy az emberek fegyelmezetten betartsák a szabályokat. Bedros J. Róbert néhány héttel ezelőtt látogatást tett osztrák egészségügyi intézményekben, ahol COVID ellátást is folytatnak. Az osztrák kollégákkal folytatott tapasztalatcsere rendkívül hasznos volt mind az osztrák, mint pedig a magyar küldöttség számára. Az Origo interjúja Bedros J. Róberttel.

Melyek a járvány ellátási tapasztalatai?

A kórházba került koronavírusos betegek nagy hányada már meglévő krónikus betegségben szenved. A fertőzésben elhunytak mintegy 90 százalékánál is valamilyen krónikus betegség volt kimutatható.

A Covid miatt kórházba került betegek között jelentős számban fordulnak elő cukorbetegek, tüdőbetegek vagy vese- és szív-, valamint érrendszeri betegek is. Nagyon fontos azt is megemlíteni, hogy a betegek csaknem harmada túlsúlyos vagy elhízott.

A már meglévő krónikus betegségek mellett rendkívül veszélyes rizikófaktor például a dohányzás és az elhízás is. Hazánkban a felnőtt lakosság mintegy 30%-a elhízott, s ezzel az értékkel a világban sajnos a harmadik helyet érdemeltük ki. Az első helyen az Amerikai Egyesült Államok áll.

A 60 év alatti elhízottak kétszeres eséllyel kerülnek az intenzív osztályra, mint a náluk kevésbé elhízottak.

Arról már nem is beszélve, hogy ha a betegnél több rizikófaktor is fennáll, akkor rendkívüli módon megnő az esély arra, hogy lélegeztetőgépre kerül, vagy meghal. Ezen statisztikák üzenete az, hogy

nem csak az idősek vannak veszélyben.

A járvány az aktív lakosság komoly hányadára is veszélyes.

Miért nehezebb egy elhízott ember lélegeztetése?

Egy elhízott ember lélegeztetésénél valóban akadnak nehézségek, főként a hasi és a mellkasi zsírréteg miatt. Másrészt a hatalmas hasi zsír felnyomja a rekeszt és így a tüdőkapacitás is csökken, vagyis eleve nehezebben lélegzik az elhízott ember.

A kórházak a teljesítő képességük határán vannak. Ön nemcsak a miniszterelnök főtanácsadója, de aktív egészségügyi vezető is – a Szent Imre Kórház főigazgatója. Meddig bírja az ellátórendszer?

Az ágazatban dolgozó kollégák rengeteg tapasztalatot szereztek az első hullámban. Akkor váratlanul szembesültünk egy ismeretlen, láthatatlan ellenséggel. De az akkor szerzett tapasztalatok segítségével már lényegesen komolyabban tudunk védekezni a vírus ellen és a jelenlegi, sokkal komolyabb járványügyi helyzetben még több életet menthetünk meg.

Azt látom, hogy az ágazat nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő munkát végez.

A magyar orvosok, nővérek, ápolok, mentősök, háziorvosok és minden egészségügyben dolgozó kolléga egy világjárvány elleni háború élharcosa és ezért minden egyes egészségügyi dolgozó köszönetet érdemel az önfeláldozó munkájáért.

Véleménye szerint a bevezetett szigorító intézkedések mennyire javítják majd az egészségügyi ellátó rendszer helyzetét?

A legfontosabb, hogy ellaposítsuk a járványgörbét – éppen azért, hogy az egészségügyi rendszer terhelését csökkentsük. Ezért voltak rendkívül fontosak ezek az intézkedések.

Jelenleg is óriási a nyomás a kórházakon, egészségügyi intézményeken, hiszen tombol a járvány. Féltünk attól, hogy ha nem vezetnek be szigorúbb intézkedéseket, akkor a terhelés tovább fokozódik.

Így azonban bízunk abban, hogy az egészségügy méltán helyt tud állni, hiszen minden feltétel adott és az orvosok, ápolók képzettsége is világszínvonalú.

Ahhoz persze, hogy a járványgörbét sikerüljön ellaposítani, kell az emberek együttműködése is...

A közös siker a lakosság részéről csak a szabályok felelős betartásával érhető el. Nagyon fontos, hogy a szabályokat, amelyeket meghozott a Kormány, szigorúan tartsák be az emberek. Együtt, a lakosság együttműködésével sikerül majd legyőzni a járványt. Még egyszer mondom:

Óriási a teher az egészségügyön. Ez csak akkor csökkenthető, ha mindenki fegyelmezett. Aki még mindig nem hiszi el, hogy létezik a járvány, az még nem látott koronavírusos beteget lélegeztetőgépen. Mi sokat láttunk. Látjuk, hogy a vírus nem válogat.

Most rendkívül fontos, hogy mindenki tartsa be a szabályokat – nemcsak a saját maga, hanem mások védelmében is. Oda kell figyelni a helyes táplálkozásra is és arra is, hogy csökkentsük a rizikófaktorokat. Csak így érhetünk el sikereket – közös erővel.

A most bevezetett szigorítások ön szerint elegendőek?

Az új intézkedések szükségesek voltak, ezek nélkül kétséges, hogy az egészségügyi rendszer bírta-e volna a terhelést. Ezekkel a szigorításokkal úgy gondolom, a kórházak, egészségügyi intézmények helyt tudnak majd állni a következő hetekben, hónapokban is. Nem vagyunk elkésve, éppen időben hozták az indokolt szabályozásokat. Ami viszont nagyon fontos, hogy hatékonyan ellenőrizzék a hatóságok a szabályok betartását. Az intézkedéseket éppen azért hozták, hogy a lakosság egészségét megóvják, valamint, hogy tehermentesítsék az egészségügyet – vagyis, hogy el tudjuk látni a betegeket.

Az új szigorítások hatása mikor látszódhat majd az egészségügyi ellátó rendszeren – persze, ha valóban mindenki fegyelmezetten betartja azokat?

Úgy gondolom, hogy a járvány még egy-két hétig felfelé ível. Aztán várható a járványgörbe ellaposodása. Ez valóban függ attól, hogy mennyire tartják be az emberek a szabályokat.

Körülbelül két hét múlva lehet majd látni, hogy elégségesek voltak-e a szigorítások, vagy további intézkedésekre lesz szükség.

A vírus – ahogy mondta is – nem válogat, viszont a tünetek nagyon változóak. Sok egészségesnek tűnő fiatalt nagyon megvisel a betegség – többen kórházba is kerülnek. Ismerünk olyan idősebb, veszélyeztetett korban lévő embereket is, akik viszonylag enyhe tünetekkel vészelték át a fertőzést. Tapasztalataik alapján mitől függ, hogy kinél milyen súlyos a betegség?

Fontos tényező, hogy van-e krónikus betegsége a páciensnek, de úgy látjuk, hogy a genetika is szerepet játszik abban, hogy mennyire lesznek súlyosak a tünetek. Azt is tudjuk már, hogy a tünetek súlyosságát az is befolyásolja, hogy a beteg milyen kontaktusban volt a fertőző személlyel, akitől elkaphatta a vírust. Nagyon leegyszerűsítve úgy fogalmazhatnám meg, hogy

Nem mindegy, milyen mennyiségű vírust lélegzett be a beteg a környezetben, ahol elkapta a kórokozót.

Ha valaki zárt helyen volt több órán át, ahol nem szellőztettek, így a vírus előfordulási aránya nagy volt a levegőben, akkor súlyosabbak lehetnek a tünetek.

Az ön kórháza, a Szent Imre Kórház most mennyire leterhelt?

Bővítettük az intenzív ágyaink számát és a Covid betegeket ápoló részleget is. Több betegünk lélegeztetőgépen van, többen az intenzív osztályon és ápolunk Covid-gyanús betegeket is.

A jelszónk az, hogy meg kell fogni a beteg kezét.

Mi már tavasszal bevezettük azt, hogy a szkafanderbe öltözött orvosok, ápolók kitűzték a fényképüket a külső ruházatra, hogy a beteg ne csak egy félelmetes, védőfelszerelésbe öltözött embert lásson, hanem az orvos és nővér arcát is, aki ápolja. Ezzel talán a beteg magányát, félelmét tudjuk csökkenteni. Így is próbáljuk segíteni a gyógyulást. Látom, hogy a kollégáim rendkívül leterheltek, de ez nem csak itt jellemző, hanem minden kórházban. Ha a lakosság felelősen jár el és fegyelmezetten betartja a szabályokat, akkor sikerül ellaposítani a járványgörbét, így a mi munkatársaink terhe is enyhülhet, ily módon mindenki számára kényelmesebb, jobb ellátást tudunk biztosítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában