Ország-világ

2020.09.11. 05:57

Szanyiék szerint korrupt és élősködő az MSZP vezetése

„Az egykoron baloldalinak hitt szocialista pártban immár vezetői törekvés lett a baloldaliság üldözése” – összegezte az MSZP tisztújító kongresszusa körüli botrányokat Szanyi Tibor pártja, az Iszomm. Mindeközben az Állami Számvevőszék közölte, hogy szabálytalanul működött az MSZP pártalapítványa.

„Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (Iszomm) szolidáris az MSZP mindazon tagjaival, akik az utóbbi években a teljesen elkorrumpálódott országos vezetőik kishatalmi görcseinek áldozataivá váltak” – írta közleményében a Szanyi Tibor vezette párt. Eszerint az Iszomm sajnálattal állapítja meg, hogy „a baloldaliság üldözése túlfutott a kormánypropagandán, s az egykoron baloldalinak hitt szocialista pártban is immár vezetői törekvés lett” – ismerteti a Magyar Nemzet.

„Álláspontunk szerint egy normális baloldali pártban legfeljebb szomorú kivétel lehet egyes tagok, alapszervezetek, netán megyei szervezetek kizárása, illetve feloszlatása. Az MSZP-ben viszont az őszinte szó ma már statáriá­lis megtorlást vált ki a tagság nyakán élősködő vezetők részéről” – írták Szanyiék, hangoztatva, hogy felelősséget vállalnak a baloldali értékrendű emberek, párttagok emberi, politikai sorsa iránt.

„Ha az MSZP országos vezetői pártjuk eltorzításával és közelgő eltűnésével kívánják szolgálni a Fidesz és a NER érdekeit, az nyilván az ő felelősségük, mindazonáltal a közösséghívő, baloldali értékrendű és érzelmű emberek falhoz állítása az Iszomm számára politikai kérdés” – zárult Szanyi Tiborék közleménye.

Ismert: szeptember 19-én tartja tisztújító kongresszusát az MSZP, amelyen Tóth Bertalan jelenlegi, illetve Mesterházy Attila egykori elnök indul a férfi társelnöki posztért. Miután a Republikon Intézet felméréséből kiderült, hogy Mesterházy nagyságrendekkel ismertebb és népszerűbb Tóthnál, a pártvezetés feloszlatta a Pest megyei szocialistákat, mivel azok nyíltan Mesterházyt támogatták. A Pest megyei szervezet újjászervezésével az országos elnökség végül Hiller Istvánt bízta meg, annak korábbi vezetője, Fekete Zoltán viszont bírósághoz fordul. Fekete biztosra veszi, hogy a bíróság is kimondja: jogtalanul oszlatták fel őket, ezért illegitim lesz a szocialisták tisztújító kongresszusa és Tóth Bertalan esetleges elnöksége.

Mindeközben az ÁSZ közölte, a Táncsics Mihály Alapítvány gazdálkodása 2017–2018-ban nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, mert nem határozta meg a költségvetési támogatás felhasználásának nyilvántartási szabályait. Az MSZP pártalapítványa 2017-ben 234,2 millió forint, 2018-ban pedig 187,2 millió forint költségvetési támogatásban részesült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában