Ország-világ

2020.08.01. 10:41

Szijjártó: a gyűlölködésből történelmi barátsággá alakult Szerbia és Magyarország kapcsolata

Sokkal jobb jóban lenni a szomszédokkal, mint rosszban – írta közösségi oldalán a külügyminiszter.

„Ennek belátásához nem kell feltétlenül Nobel-díjasnak lenni. S igaz ez az államközi kapcsolatokra is, főleg egy olyan ország esetében, melynek közösségei élnek a szomszédos országok területein.

Ez a felismerés, sok kompromisszum és még több munka vezetett odáig, hogy

Szerbia és Magyarország kapcsolatai a gyűlölködésből történelmi barátsággá alakultak át”

- tette hozzá Szijjártó Péter a Facebookon.

„Soha nem voltak ilyen jók a kapcsolataink, mint most, és ennek nem csak a két ország a haszonélvezője, hanem mindenekelőtt a vajdasági magyar közösség.

A magunk részéről

mindent megteszünk azért, hogy Szerbia minél előbb csatlakozhasson az Európai Unióhoz, támogatjuk magyarországi és vajdasági cégek beruházásait, a szerbek pedig minden szomszédunknál több jogot adnak a náluk élő magyar közösségnek”

- tette hozzá.

„A szerb-magyar barátságnak erre a hétre is jutott egy kifejeződése: Aleksandar Vucic pártjának kényelmes abszolút többsége ellenére ismét magyar elnököt választott magának a Vajdasági Tartományi Parlament, mégpedig a vajdasági magyarok vezetője személyében.

Pásztor István az egyik legtöbbet tette a két nemzet barátságának megteremtéséért, így nem lehet kérdés, hogy megérdemli-e a kinevezést.

S ez a kinevezés a garancia arra, hogy a szerb és a magyar kormány ugyanúgy gondolkodik a vajdasági magyarok közösségéről, mely összeköt és nem szétválaszt minket.

Hajrá, Pásztor István! Hajrá, VMSZ!” – zárta sorait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában