Szerbiai választások

2020.06.22. 22:09

Választási bizottság: elsöprő győzelmet aratott a Szerb Haladó Párt

A Szerb Haladó Párt (SNS) minden korábbinál nagyobb támogatottságot kapott a vasárnapi szerbiai parlamenti választáson – ezt erősítik meg a köztársasági választási bizottság előzetes eredményei is, amelyeket 70,57 százalékos feldolgozottság mellett közöltek hétfőn.

A választási bizottság adatai szerint a jobbközép SNS a voksok 61,59 százalékát szerezte meg, ami a 250 fős belgrádi törvényhozásban 191 mandátumot jelent a következő négy évben. Ez 24 mandátummal több, mint amennyi a kétharmados többséghez szükséges lenne.

A második helyen 10,37 százalékkal a balközép Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett. Ez az eredmény 32 mandátumra lesz.

Egyetlen további szerb politikai szereplő jutott még be az országgyűlésbe, mégpedig Aleksandar Sapic olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó Győzelem Szerbiának elnevezésű listája, amely a voksok 3,64 százalékának megszerzését követően 11 képviselőt delegálhat a parlamentbe.

A képviselőházba emellett négy nemzeti kisebbségi lista jutott be. Az albán kisebbségnek 2, két bosnyák kisebbségi pártnak pedig szintén 2-2 politikusa ülhet be a parlamenti padsorokba. A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség a legfrissebb adatok szerint az eddigi négy helyett tíz képviselővel fog rendelkezni.

Aleksandar Vucic államfő, a Szerb Haladó Párt elnöke vasárnap esti sajtótájékoztatóján közölte, annak ellenére, hogy kétharmados többséget szerzett a pártja, koalíciós kormányzásra készül, és minden parlamentbe jutott párttal kész partneri viszonyt létesíteni. Amennyiben ez így lesz, Szerbia történetében először nemzeti egységkormány jöhet létre.

A választási bizottság adatai szerint a részvételi arány 50,32 százalékos volt.

Az ellenzék egy része bojkottra szólított fel, ám az adatokból látszik, hogy a részvétel valóban alacsonyabb volt, mint négy éve, amikor elérte az 56 százalékot, de a rossz idő és a koronavírus-fertőzéstől való félelem is hozzájárult ahhoz, hogy többen inkább otthonmaradtak.

Ivica Dacic, az SPS elnöke a választási eredményeket úgy kommentálta, a 2016-os voksolás nagy ütést mért az ellenzékre, és egyes pártokat meg is szüntetett, a mostani voksolás pedig a fennmaradókat is végképp eltörölte a politikai palettáról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában