Ország-világ

2020.06.29. 11:24

Már több mint 200 ezren vannak Soros ellen Amerikában

Soros György – akárcsak Európában és Magyarországon – az Egyesült Államokban is megosztó közéleti személyiség. Ezt mutatja, hogy a polgárok számos kezdeményezést, petíciót indítottak el annak érdekében, hogy az amerikai politikára komoly befolyással bíró, magyar származású milliárdost valamiképpen kiszorítsák a közéletből, sőt akár Amerikából is.

A Magyar Nemzet a Tűzfal csoportra hivatkozva arról ír, hogy az Egyesült Államok kormánya 2011-ben We The People (Mi, a Nép) névvel indította el e-kormányzati petíciós rendszerét, ezzel platformot kínálva a Fehér Ház web-szerverén petíciók készítésére és aláírására. A rendszer eredetileg 5 ezer aláírás megszerzését követelte meg 30 nap alatt ahhoz, hogy a Fehér Ház foglalkozzon az adott kezdeményezéssel. A határt pár héten belül 25 ezer, majd 2013-ban 100 ezer szignóra emelték. Amennyiben megvan a szükséges számú aláírás és a petíció a várakozási sorba került, a Fehér Ház érdemi válasza előtti várakozási időszakban továbbra is lehet csatlakozni a petícióhoz, és később a Fehér Ház egy tájékoztató e-mailt küld valamennyi aláíró e-mail címére (arról, hogy foglalkozott a kezdeményezéssel, és hogy megválaszolta azt). Ebben a rendszerben már születtek Soros-ellenes kezdeményezések, így például egy 2017. január 21-én indult (és február 20-án lezárt) petíció szerint

Soros György fenyegetést jelent a szabad világra, bűnei miatt pedig nemzetközi elfogatóparancsot kell kiadni ellene.

A petitions.whitehouse.gov oldalon található felhívás arra kérte volna a szövetségi kormányt, hogy lépjen fel az amerikai milliárdossal szemben, aki útjában áll annak, hogy Amerikát ismét naggyá tegyék. A petícióhoz szükséges 100 ezer helyett azonban csak 56 ezer aláírást sikerült megszerezni, így a petíciót – eredmény nélkül – lezárták.

Utóbbi petíció tételesen a következő bűnöket rója fel a milliárdos üzletembernek:

  • Nyílt lázadást támogatott pénzügyileg amerikai nagyvárosokban, amely több millió dollárnyi anyagi kárt és életek kioltását eredményezte.
  • Megkísérelte manipulálni a demokratikus választásokat azáltal, hogy több millió dollárt adományozott az általa preferált jelölteknek.
  • Az amerikai szuverenitás megkurtítására törekszik. Saját szavai szerint: „Az Egyesült Államok a fő akadálya egy tartós és igazságos világrendnek… Az Egyesült Államok hozzáállásának és politikájának megváltoztatása továbbra is a legfőbb prioritásom.”
  • Egy valuta-manipulátor. Soros indította el a brit pénzügyi válságot azzal, hogy a piacra dobott 10 milliárd fontot, ezzel kierőszakolva a valuta leértékelését és az egymilliárd dolláros profitot.
  • Nem meglepő az Egyesült Államokban tapasztalhatókat szemlélve, hogy az elmúlt hetekben az oldal új lendületet kapott, jelenleg több, mint 215.000 aláírásnál jár a petíció.

    Korábban Soros György hálózatának külföldi tevékenységére legutóbb felfigyelt az amerikai Kongresszus is. Így például Christopher Smith New Jersey-i republikánus képviselő, egy képviselőházi törvényalkotási csoport vezetője pár napja arról kérdezte levélben Jess L. Baily-t, Amerika macedóniai nagykövetét, hogy Soros György vajon felhasználta-e az amerikai adófizetők pénzét arra, hogy saját projektjeit finanszírozza Macedóniában. Smith és más képviselők azt nyilatkozták, hogy hiteles beszámolókat kaptak kézhez azzal kapcsolatban, hogy az amerikai misszió aktívan beleavatkozott Macedónia pártpolitikájába, a média struktúrájába és a civil szférába is.

    Az Állítsuk Meg Soros Tevékenységét – Stop Operation Soros – néven Macedóniában megalakult civil szervezet a Fox News szerint egy olyan 40 oldalas dossziét nyújtott át Mike Lee-nek, utahi republikánus szenátornak, amelyben arra vonatkozó bizonyítékok találhatók, hogy Soros szervezete zavargásokat is támogatott Macedóniában, és hogy a macedón amerikai misszió fő partnere a fejlesztési pénzek elosztásában Soros alapítványa, az Open Society volt.

    Borítókép: Soros György, magyar származású amerikai üzletember

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában