Járvány

2020.06.13. 12:53

Az álmentős videó nyomán indít támadást a Helsinki Bizottság

A Korózs Lajos MSZP-s képviselő által közölt álmentős videó állításait felhasználva támadják meg a kormányt az Emberi Jogok Európai Bíróságánál a Helsinki Bizottság segítségével – derül ki a Soros György által támogatott szervezet közleményéből.

Közleményben támasztotta alá a Helsinki Bizottság, hogy egy körmönfont kormányellenes akció része Korózs Lajos MSZP-s képviselő álmentős videója – írja a Magyar Nemzet.

Bejelentették, az ügy nyomán egy elhunyt beteg lánya a segítségükkel az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, mert mint írják: „Nem maradhat jogi következmények nélkül, ha egy európai állam segítség nélkül hagyja polgárait.”

A keresetüket az álmentős egyik „páciensének” ügyére alapozzák,

aki állításuk szerint hat napon át az ágykiürítések után a kórházból való távozása után nagy fájdalmakkal küszködött otthonában, és miután visszavitték a kórházba, meghalt. A Helsinki Bizottság ennek kapcsán azzal vádolja a kormányt, hogy a veszélyhelyzeti intézkedések miatt „rengeteg szenvedő ember maradt szakszerű ellátás nélkül.”

Mint arról a Pesti Srácok hírei alapján a lap beszámolt, az utóbbi napokban egyre világosabbá vált, hogy egy jól felépített akcióról van szó. A komplett hazai baloldal, az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a velük együttműködő civilek, például Magyar György ügyvéd és a Magyar Helsinki Bizottság a zavaros múltú Németh Athina meséit felhasználva folytatnak hadjáratot hosszú hetek óta a kormány ellen.

Németh Athina hitelességét vagy kilétét sem a rá hivatkozó politikusok, sem a hazai, illetve nemzetközi sajtóorgánumok (Euronews, Financial Times, valamint egy izraeli tévétársaság) nem is próbálták meg ellenőrizni, pedig egy rövid internetes keresés után kideríthető lett volna, hogy a nő korábban hol ápolónak, hol gyógytornásznak, hol orvosnak adta ki magát.

„Mindez jól mutatja, hogy a jobboldali kormány elleni gyűlölet annyira kiéhezetté tette a balliberális erőket a Magyarországról szóló negatív hírekre, hogy ha ilyet szimatolnak, a legalapvetőbb újságírói alapszabályt is nélkülözik”

– közli a hírportál, amely kitér Németh Athina baloldali politikai kapcsolataira is.

„2014-ben például Schmuck Andor posztolt egy emberekkel teli teremből, ahol bejegyzése szerint „dr. Németh Athina orvos” tartott előadást. A nő Facebook-ismerősei között találjuk Demszky Gábort, sőt Gyurcsány Ferencet is.

Posztjai szerint már április végén kapcsolatban állt a Helsinki Bizottsággal és Magyar György ügyvéddel is, aki a kórházak elleni perek indítására buzdította a kiadott betegek családtagjait

– jelezte a Pestisrácok.hu.

A Helsinki Bizottság módszerei nem ismeretlenek, az Emberi Jogok Európai Bíróságának segítségével érték el például azt is, hogy megszűnjenek a tranzitzónák Magyarországon. Ehhez négy migráns ügyét használták fel, akik azt állították: a magyar tranzitzónában ragadtak, mert nem engedték őket belépni Szerbiába. A szegedi bíróság végül az Emberi Jogok Európai Bíróságának Nagykamarájától kért előzetes döntést az ítéletének meghozataláig. A nagykamara végül megállapította, hogy őrizetnek számít a tranzitzónában való elhelyezés, ezért az csak rövid ideig tartható fenn.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában